1. fejezet

 Napos oldalad

1. Fejezet

A vastag falak, a berácsozott ablakok és a nyomasztó légkör mind arról árulkodtak, hogy nem vagyok ide való. Ahogy beléptem az IGR, vagyis az Illinois Girls Reformatory kapuin az első dolog ami eszembe jutott, hogy mégis hogy a francba bírom itt ki két évig.

- Miután letetted a személyes holmidat, bekísérünk a szobádba. Az eligazítás után lesz az étkezés. - Mondta a felügyelő, aki fájdalmasan szoros kontyával, kemény arcvonásaival és szigorú tekintetével, nem keltett bennem túl jó benyomást. Bár nem vártam, hogy a javítóintézetben, majd tündérkeresztanyák várnak rám süteménnyel a kezükben, de már attól elmegy az életkedvem, ha ennek a nőnek a savanyú arcára nézek. Követtem a nőt végig a folyosón be egy színtelen szobába, ahol egy szekrényen egy asztalon és pár dobozon kívül nem igen volt más.

  - Ebbe rakd bele az összes személyes holmidat. - Szigorú, szürke szemeivel végigmért és egy dobozt rakott az asztalra. Belepakoltam a dobozba a mobilom, a fülbevalóm és minden egyes holmimat. Faarccal bámultam a felügyelőre. - Szombatonként egyszer tudsz telefonálni. A napi szabadidődet az intézmény könyvtárában, a szobádban, vagy a kapukon belül tudod eltölteni. Az étkezéseken, és az intézmény által rendezett tevékenységeken kötelező a részvétel. A mindennapos csoportfoglalkozásokon úgyszintén. A házirend betartása kötelező, ellenkező esetben büntetést szabható ki. - Nézett rám úgy, mintha azt várná hogy mondani fogok valamit. Lassan bólintottam jelezve hogy megértettem amit mondott. - Ha van valaki akinek óhajtasz telefonálni, most kapsz időt.

  - Igen, szeretnék. - Mondtam gyorsan. Ez az első jó dolog amit ma hallottam. A felügyelő egy telefonhoz kísért.

- Öt perc. - Mondta szigorúan, majd arrébb állt. Tárcsáztam és reménykedtem benne, hogy a nagynéném, vagy a húgom veszi fel. Lélegzet visszafojtva vártam, és minden egyes búgásnál gyorsabban vert a szívem. Aztán amikor megszólalt az ismerős, vékonyka hang, hosszasan kifújtam a levegőt, amit egészen addig bennt tartottam.

- Maggie! Én vagyok az, Sol.

- Sol?

  - Igen. Maggie most nagyon figyelj rám rendben? Hetente csak egyszer tudunk beszélni. Szombatonként hívhatlak titeket csak.

- Tessék? De hát mért? - Olyan csalódott volt a hangja, hogy azt hittem elsírom magam.

- Itt ez a szabály. De ígérd meg nekem hogy vigyázol magadra. Megígéred?

- Igen. Nagyon rossz a hely ahol vagy? - Kérdezte aggodalmas hangon.

- Nem, ami azt illeti egész jó. - Hazudtam, hogy ne aggódjon miattam. - Maggie, most le kell tennem. - Mondtam szomorúan amikor a telefon pittyegett egyet, jelezve hogy mindjárt lejár az öt perc.

- Rendben. - Sóhajtott.

- Jövőhéten beszélünk. Szeretlek hugi.

- Én is téged. - Csicseregte. Lassan tettem le a telefont, aztán ismét a savanyú tekintetű felügyelő felé fordultam, aki intett hogy kövessem, megfordult és határozott léptekkel ment tovább a folyosón.

- Minden este létszám ellenőrzés van. Lámpaoltás fél tízkor, a reggeli a csarnokban pontban nyolc órakor. Kérdés? - Húzta fel egyik szemöldökét, miután végigmentünk a hosszú folyosón, majd hirtelen megálltunk egy szürke ajtó előtt, amin a 203-as szám állt.

- Nincs. - Feleltem. A felügyelő bekopogott az ajtón, majd benyitott. A kis szobában egy emeletes ágy, két kisebb szekrény meg egy asztal volt. A falak fehérek, töredezettek, a plafon sarkában egy kis penészt vettem észre. Az alsó ágyon egy vékony, barna bőrű lány feküdt, lábát keresztbe tette és egy könyvet olvasott. Amint meghallotta hogy beléptünk, letette a könyvet maga mellé és kérdőn nézett a felügyelőre, majd engem méregetett. A haja rövid fekete, egyik oldalon hosszabb és egy lila tincs tette a frizuráját még vadabbá. Barna szemével úgy mért végig mintha egy kirakati áru lennék. Klassz. Az én hosszú szőke hajammal, fehér bőrömmel és kék szememmel tökéletes ellentéte vagyok, de a következő két évben vele kell laknom, úgyhogy nem ártana ha sikerülne összebarátkoznunk.

- Lynn, ő az új szoba társad Sol Robertson. - Mondta színtelen hangon. - Fél óra múlva kezdődik az étkezés, aztán a csoportfoglalkozás, bőven lesz időtök összeismerkedni, tehát ajánlom hogy ne késsetek el a foglalkozásról. - Azzal sarkon fordult és kiment.

- Igazán bájos. - Motyogtam.

- Collins? Meglehet szokni. Várj amíg meglátod a csoportvezetőnket. - Legyintett Lynn. - Lynn Thomson. - Nyújtotta felém a kezét.

- Sol Robertson. - Mutatkoztam be én is.

- Na és mit vétettél, Sol? - A kérdés váratlanul ért, nem gondoltam, hogy ezt rögtön megfogják kérdezni tőlem, amint beteszem ide a lábam. Mondhatnám azt hogy tévedésből vagyok itt, de nem fogom azonnal kiteregetni bárkinek a titkaimat. Ezért azt feleltem, ami az aktámban is állt.

- Fizikai erőszak.

- Váo. - Nézett rám elismerően. - Esküszöm egy csomó minden eszembe jutott, hogy vajon mitt keres itt egy ilyen kis hófehérke mint te, de erre nem gondoltam volna.

- És te mit követtél el? - Kérdeztem figyelmen kívül hagyva, a hófehérkés megjegyzését.

- Elloptam a nevelő szüleim autóját, meg néhány dolcsit. - Vonta meg a vállát. - Elakartam szökni, de mint látod nem jártam túl nagy sikerrel. Na mindegy, a fönti ágy a tiéd pakolj ki, aztán öltözz át mert húsz perc múlva lent kell lennünk. - Levettem az ágyról az összehajtogatott ruhakupacot, ami egy nadrágot, zoknit és egy nálam kétszer nagyobb kék pólót tartalmazott. Átöltöztem, majd fölhúztam a bakancsomat, copfba kötöttem a hajam és várakozóan Lynn-re néztem.

- Na. Így már nem lógsz ki annyira a sorból. - Mondta tetőtől talpig végigmérve engem. A falon lévő hangos bemondóból két pittyegés hallatszott.

- Ebéd idő van. Kövess. - Mondta Lynn és kiment a szobából, én pedig követtem. A folyosón most rengeteg lányt láttam, mind ugyanabban a ruhában, amilyenben és is, egyazon irányba tartottak. - Annak a folyosónak a végén, ott balra, van a fürdő. - Mutatott abba az irányba. - A könyvtárat és a szabadidő szobát majd később megmutatom. - Beértünk a menzára, ami egy hatalmas helység volt rengeteg asztallal, a lányok úgy ültek egymás mellett akár a verebek. Beálltam Lynn mögé a sorba és magamhoz vettem egy tálcát. Kíváncsiskodó tekintetek kísérték minden egyes mozdulatomat. A nagydarab konyhás nő hálóval a fején olyan képet vágott mintha citromba harapott volna. Megtudtam érteni. Ezt a melót én se viselném el. Egy merőkanalat belemártott a főzelékbe és rátette a tányéromra. Majdnem elkezdtem öklendezni, de sikerült visszafognom magam. Itt azt eszem amit elém raknak, vagy pedig éhen halok. Követtem Lynn-t, de közben nagy volt a kísértés, hogy megkérdezzem néhány lánytól hogy mégis mi a fenét bámulnak. Lynn leült egy asztalhoz három másik lány mellé, én pedig mellette tettem le a tálcámat.

- Lányok, ő itt Sol. Az új szobatársam.

- Sol? Mint nap? - Nézett rám egy göndör, vörös hajú lány, aki hatalmas szemeivel és pirospozsgás arcával leginkább egy porcelán babához hasonlított.

- Igen. - Feleltem és már felkészültem hogy válaszoljak egy csomó te spanyol vagy?, Latin származásúak a szüleid?, A hajad miatt lett a neved Sol?, és ehhez hasonló kérdésekhez, amiket már megszoktam, de a lány csak elmosolyodott és azt mondta:

- Bethany vagyok. Üdv a gettóban! - Kacsintott rám. - Ők itt Ashley és Tara. - Mutatott a másik két lányra.

- Tudod Beth mi is betudunk mutatkozni. - Nézett Bethanyra egy hosszú barna hajú lány, akinek a jobb karján két tetkó is volt. Bethany a szemét forgatta a lány megjegyzésére és tovább ette a tányérján lévő gusztustalan ételt.

- Ash vagyok. - Emelte rám a tekintetét a barna hajú lány.

- Én meg Tara. - Intett felém a harmadik lány, akinek a copfja rengeteg vékony fonásból állt össze.

- És mond csak mi jót műveltél amiért ideküldtek nyaralni? - Nézett rám Ash miközben egy darab kenyeret mártogatott a főzelékébe. Úgy látszik ez a legnépszerűbb kérdés itt, mindenki arra kíváncsi mekkora bűnöző vagy.

- Én...

- Fizikai erőszak. Gondoltátok volna? - Vágott a szavamba Lynn, mire a többiek csodálkozva néztek rám.

- Tényleg? - Vonta fel egyik szemöldökét Tara. - Pedig olyan kis...ne bánts virágnak tűnsz.

- Nem tudom eldönteni hogy ez pozitívum volt e vagy nem. - Ismertem el.

- Hát ahogy vesszük. A lányok körében tuti nem leszel célpont, vagy kitaszított, mint mondjuk Lauren Emmerson a 105-ös szobából. Enyhén dilis a csaj. Itt vannak olyanok, akik kis piti ügy miatt vannak itt. Mint például Ash. - Intett a fejével Bethany a jobbján ülő Ashley-re. - A részegen elkövetett vandalizmus, nem túl izgalmas sztori. Ahogyan a bolti lopás sem, amiért például én is itt vagyok. Tara már más tészta. Bandázás és ehhez hasonlók. - Mondta teljesen természetesen.

- Ja tiszteletlenül viselkedtem egy rendőrrel. - Tara a levegőbe idéző jelet mutatott az ujjaival és a szemét forgatta.

- Tiszteletlenül? - Néztem rá kíváncsian.

- A zsernyákok azt hiszik, csak mert egyenruhájuk van bármit megtehetnek. A csávó kicsit komolyabbra vette a dolgot amikor a megmotozásomra került a sor, kénytelen voltam neki behúzni egyet. Nem nagyon értékelték a bíróságon.

- De nem mondtad el hogy valójában mi történt? Azt a rendőrt kellene lecsukni. - Néztem rá értetlenül.

- Na és mit gondolsz a bíróságon egy rendőrnek hittek, vagy egy tizennyolc éves lánynak, aki már háromszor volt javító intézetben? - Húzta fel egyik szemöldökét, mire én elhúztam a számat. Ez a helyzet nekem is ismerős. A villámmal az undorító kocsonyás főzeléket piszkáltam. Valószínű jobb ha nem tudom hogy igazából mi van a tányéromon. Egy falatot a számba raktam, de amint megéreztem az étel ízét elfintorodtam.

- Majd megszokod. - Intett a tányérom felé Lynn.

- Kétlem. - Mormogtam az orrom alatt. Miután megebédeltünk és visszavittük a tálcánkat, a kötelező csoportfoglalkozás felé vettük az irányt. Egy teremben ültünk le, ahol a székek körben helyezkedtek el. A csoportvezető egy magas, szemüveges nő volt, arcáról szigor sugárzott, hangja keményen csengett.

- Sol Robertson ma érkezett az intézetünkbe. Én Marta Kingsley vagyok, a csoportvezetőd. Bemutatkoznál a többieknek Sol? - Nézett rám sólyom szerű tekintetével. Megköszörültem a torkomat és összefontam a mellkason  előtt  a karomat, aztán átfuttattam a tekintetemet a teremben lévőkön. Az összes szempár rám  szegeződött, amitől kicsit kellemetlenül éreztem magam.

- Tizenhét éves vagyok, Springfield-ből jöttem és fizikai erőszak miatt vagyok itt. - Feleltem monoton hangon.

- Van valami más, esetleg amit szeretnél megosztani velünk? - Kérdezte a csoportvezető. Mégis mi más lenne amit vadidegenekkel akarnék megosztani?

- Nincs. - Válaszoltam. A foglalkozás mérhetetlenül unalmas volt, egy ponton azt hittem hogy helyben elfogok aludni. Az egyórányi erkölcsről való papolás még csak minimálisan sem érdekelt, ezért amikor Kingsley Közölte hogy a foglalkozásnak vége, megkönnyebbülve álltam föl a székből és követtem Lynn-t aki megmutatta a könyvtárat, az udvart, ami egy hatalmas betonplaccot jelentett, és a szabadidő szobát amibe egyetlen egy darab tévé és egy ősrégi számítógép kapott helyet, betárcsázós internettel. Este zuhanyzásnál még csak meg sem lepődtem az átlátszó, műanyag fallal elválasztott fülkéken, a vízköves csapokon, csak beálltam a zuhany alá és magamra folyattam a vizet, ami természetesen éppen hogy csak langyos volt.

- Tudod Sol örülök, hogy ide osztottak be. Az előző szobatársamat dühkezelési problémák miatt áthelyezték, egyedül meg tök szívás itt lenni. - Hallottam meg Lynn hangját a sötétben, az alattam lévő ágyról, miután átöltöztem pizsamába és magamra húztam a takarót.

- Én is örülök hogy hozzád osztottak be Lynn. - Válaszoltam őszintén. Talán nem is lesz annyira elviselhetetlen ez a két év mint hittem.

***

Az ágyamon fekve olvastam, amikor a szobánkban lévő hangosbemondó hármat  pittyegett.

- Mit jelent a három pittyegés? - Néztem Lynn-re aki épp a cipőjét húzta föl.

- Sol, már hat hónapja vagy itt, nem igaz hogy nem tudod megjegyezni a pittyegések jelentését. Gyűlés lesz. Öt percünk van, tedd le azt a könyvet és húzd fel a cipőd, Kingsley kinyír ha egyetlen tized másodperccel is elkésünk. - Szemforgatva csuktam be a könyvet és tettem be a párnám alá, aztán fölhúztam a bakancsomat.

- Na menjünk arra a francos gyűlésre. - Mondtam és Lynn-el együtt kimentem a szobából, végig a folyosón a csarnokig, ahol mindenki oszlopokba rendeződve sorakozott. Mr. Hudson, az intézmény igazgatója lépett a mikrofon elé. Megigazította a nyakkendőjét és nagy bagolyszemeivel a tömegre meredt.

- A mai gyűlést azért hoztuk össze, mert intézményünk három másik intézménnyel együtt, egy rendkívüli lehetőséget kapott egy hátrányos helyzetű fiatalokat segítő programnak köszönhetően. A héten véletlenszerűen kiválasztunk közületek 5 lányt, akik a büntetésüket a Dél-Karolínai katonai tábornál dolgozzák le. Kilenc hónapig kell a Camp Buttlear-ben   dolgoznotok. A program leteltével, szabadlábra lesztek helyezve. Az 5 lányt természetesen azok közül választjuk ki, akiknek a letöltendő büntetése az intézményben meghaladja a kilenc hónapot. Ez egy egyedülálló lehetőség a számotokra. Az öt kiválasztott nevét szerda délután hirdetjük ki. - Fejezte be végül a beszédet Mr. Hudson.

- Muszáj benne lennem abban az öt-ben. Esküszöm ha nem választanak be, én nem tudom mit csinálok. - Jelentette ki erősen gesztikulálva Lynn, miközben Beth, Ashley és Tara társaságában kimentünk az udvarra.

- Elhiheted Lynn, hogy mi is benne akarunk lenni   de csak öt lány mehet...- Nézett rá Beth.

- Hát mi is pont öten vagyunk. - Vonta meg a vállát Lynn.

- Csak négyen vagytok. - Csóválta a fejét Ash. - Azok közül választanak, akik tovább maradnának bennt kilenc hónapnál. Én négy hónap múlva elhúzhatok innen.

- Annál jobb. Legalább nekem több esélyem van bekerülni. - Vigyorgott Lynn.

- Nem tökmindegy Lynn? Ha nem kerülsz be akkor is csak két hónappal maradsz bennt tovább, nem értem mért annyira fontos neked ez. - Csóválta a fejét Tara.

- Ugyan. Szerinted érdekel hogy előbb szabadulok? Egy frászt! Viszont ha figyeltetek volna, a Colorado- i had egységnél kell dolgozni. Egy csomó kiéhezett, szexi katona között. Ennél jobb helyet nem is kívánhatnék a büntetésem letöltésére. - Vigyorgott Lynn és beleharapott az ajkába.

- Mondasz valamit. - Bólintott Beth. - Na mi az Sol? Téged nem hoznak lázba a katonák? - Nézett rám kérdőn. Most mondjam, hogy engem sokkal jobban érdekel, az ha hónapokkal előbb szabadulhatok és hazamehetek a kishúgomhoz, megmenekíthetem attól amit odahaza kell átélnie?

- Dehogynem. Csak nem akarom magam beleélni túlságosan, több mint valószínű hogy úgysem engem választanak be.

- Hát, majd holnap után meglátjuk. Lehet hogy  egyikünket  hétvégén már szexi katonák veszik körül. - Nevetett Tara.  Nekem viszont csak az az egyetlen gondolat járt a fejemben, hogy lehet hogy jóval előbb hazamehetek.

***

- Najó Sol esküszöm ha nem vagyok rajta azon a rohadt listán, akkor megfenyegetem Mr. Hudsont. - Morgolódott Lynn szerdán ebéd után, miközben a gyűlésre tartottunk.

- Persze, aztán majd itt ragadhatsz  bent  plusz egy évet amiért megfenyegetted az igazgatót. - Néztem rá.

- De nekem egyszerűen muszáj benne lennem abban az ötben. - Késztetést éreztem rá, hogy felvilágosítsam, hogy vannak fontosabb dolgok is mint a katonákkal való flörtölés, de aztán sikerült elnyomnom magamban az érzést, hiszen Lynn nem tudja mért szeretnék hazamenni. Nem haragudhatok rá olyasmiért amiről fogalma sincs. Beálltunk Beth-ék mögé a sorba Lynn pedig még mindig a katonákról beszélt és azt hajtogatta, hogy behúz egyet Mr. Hudsonnak ha nem választja be az öt lány közé.

- Te jó isten Lynn, fogd már be! Két perc és megtudod hogy bekerültél e vagy nem. - Fordult hátra Tara.

- Én ezt hallgatom két napja. - Forgattam a szemem.

-  Jól van  csak izgulok na. - Mr. Hudson a mikrofon mögé lépett, megköszörülte a torkát és bagolyszemeivel a  tömeget pásztázta.

- Kiválasztottuk az öt lányt, akik holnap reggel indulnak a katonai táborba. Miután elmondtam a neveket, a lányok Miss Collinsal tartanak, aki ismerteti a tudnivalókat. - Mondta Miss Collinsra,arra a savanyú képű felügyelőre mutatva, aki az érkezésem napján vezetett be az intézetbe. Mr. Hudson széthajtotta a kezében lévő papírt és sorolni kezdte a neveket.

- Emma Bennett. - Szólt a mikrofonba, mire egy rövid fekete hajú, piercinges lány lépett ki a tömegből, és beállt Miss Collins mellé. - Abony Swartz. - Folytatta Mr. Hudson.

- Ribanc. - Sziszegte Lynn. - Nem hiszem el hogy ez a lotyó a listán van. - Abony, akinek hosszú, platina szőke haja volt, benne vattacukor rózsaszín tincsekkel, önelégült mosollyal állt be Emma mellé. - Lynn Thomson. - Hallatszott Mr.Hudson, mire döbbenten Lynn-re néztünk, aki úgy tűnt sokkot, kapott ezért Tara belevert a vállába, amitől aztán magához tért és szélesen vigyorogva ment ki előre. Örültem hogy Lynn-t beválasztották, de hihetetlenül féltékeny is voltam. Már túlságosan beleéltem magam, hogy talán előbb hazamehetek Maggiehez.

- Myra Hale. - Kedveltem Myrát, aki abban a csoportban volt mint én. Afroamerikai lévén mindig energikus volt, folyton pörgött, nem lehetett mellette unatkozni. Ám abban a pillanatban a pokolba kívántam amiért ő előbb mehet haza, én meg még másfél évig itt fogok szenvedni. - És végül Sol Robertson. - Először azt hittem rosszul hallok. Aztán amikor Tara engem is vállon vert és azt mondogatta hogy “Sol mi a fenét ácsorogsz mint egy idióta, Menj már!”, sietve kimentem a többiekhez és szorosan megöleltem Lynn-t.

- Najó, még mindig nem tudom elhinni hogy mindketten bekerültünk. Ez hihetetlen. - Hüledezett mellettem Lynn, miközben követtük Miss Collinst az irodájába.

- Ez tényleg az. - Bólogattam. Az irodában leültünk Miss Collins asztala elé, ő pedig leült az asztal mögé, velünk szemben.

  - Nos. Holnap reggel indul a buszotok pontban fél hétkor. Negyed hétkor a bejárati ajtónál legyetek. A busz nem vár senkire, aki lekési, az egész egyszerűen itt marad. Ez egy nagyszerű lehetőség számotokra, de még véletlenül se gondoljátok hogy vakációzni mentek. Keményen kell majd dolgoznotok, Rollins hadnagy biztosított minket arról, hogy úgy megnevel titeket akárcsak a katonákat. Tiszteletet tanultok ebben a kilenc hónapban és megtapasztaljátok milyen az igazán kemény munka. Aki csak minimális kihágást követ el, Rollins hadnagy  vissza  küldi az illetőt az intézménybe, itt pedig büntetést szabunk ki a részére, tehát jól teszitek, ha  tartjátok magatokat a szabályokhoz. Kérdés? - Nézett ránk szigorú, szürke szemével.

- A katonák hálóterében fogunk mi is aludni? - Kérdezte ravasz vigyorral Abony.

- Ki gondolta volna, hogy ezt fogod kérdezni? - Forgatta a szemét Lynn.

- Mondtál valamit szökevény? - Nézett felháborodottan Abony a barátnõmre.

- Jól hallottad, ribanc. - Vetett rá gyilkos pillantást Lynn.

- Óhajtják, hogy válasszunk két másik lányt a helyükre, akik jobban tisztában vannak a szabályokkal, miszerint tilos egymást sértegetni? - Tapadt Miss Collins tekintete Lynn-re és Abonyra, mire mindketten komoran nemet intettek a fejükkel. - Akkor ajánlom, hogy fogják vissza magukat. Most pedig menjenek összepakolni. Holnap negyed hétkor legyenek a bejárati ajtónál. - Közölte összehúzott szemekkel. Kimentünk az irodából és azonnal bementünk a szobánkba összepakolni.

- Nem igaz hogy ennek a kis ringyónak is kell jönnie. - Mérgelődött Lynn, miközben a táskájába dobált be zoknikat, fehérneműt meg tisztasági holmit.

- Lynn örülj neki, hogy,mindketten bekerültünk. Még álmomban sem gondoltam volna hogy ekkora szerencsénk lesz.

- Igazad van. Koncentráljunk a dögös katonákra. Jajj istenem, Sol én nem fogok bírni magammal.

- Már,most sem bírsz magaddal. - Nevettem.

  - Csodálkozol? Najó figyi képzeld csak el, hogy becserkészel egy magas, izmos katonát, akivel titokban elbújtok a fegyver raktárba egy-egy gyors menetre. - Vigyorgott rám, és megnyalta az alsó ajkát.

- Nem vagyok ragadozó állat, hogy bárkit is becserkésszek Lynn. - Csóváltam a fejem.

- Majd meglátjuk. - Nézett rám mindentudó mosollyal.

***

- Sol! Sol  kelj  már föl. Fél óra múlva  lent  kell lennünk. - Halottam meg Lynn hangját a fülem mellett. Lassan  kinyitottam a szemem és egy mosolygó Lynn-t láttam meg az ágyam mellett, aki már talpig fel volt öltözve.

- Jesszus Lynn te hánykor keltél? - Kérdeztem rekedt, álmos hangon.

- Nem is igazán aludtam el. Túlságosan izgatott vagyok. Na kellj fel és öltözz! - Nyöszörögve szálltam ki az ágyból, megmostam az arcomat és a fogamat, copfba fogtam a hajam, aztán fölhúztam a szokásos kék pólót, nadrágot meg a bakancsomat.

- Kész vagy? Mehetünk? - Nézett rám izgatottan.

- Ahha. - Válaszoltam és kimentem Lynn-el a szobából, le a bejárati ajtóig. A többiek már ott voltak. Miss Collinsal egyetemben. Épp megérkezett a busz, amikor Tara, Beth és Ashley futottak oda hozzánk.

- Csak nem gondoltátok hogy köszönés nélkül elmentek? - Mondta Beth és mindkettőnket egyszerre ölelt meg.

- Aztán majd hívjatok hogy milyenek azok a katonák. - Mosolygott Tara.

- Naná! - Bólintott Lynn és megölelte Tarát. - Ne mondjátok el senkinek, hogy ilyen nyálas vagyok, de...hiányozni fogtok.

  - Ugyan Lynn. Idő kérdése és újra összefutunk egy javítóban vagy a fiatal korúak börtönében. - Legyintett Ashley, mire mind felnevettünk.

- Sol, Lynn! Amennyiben nem száltok fel most azonnal a buszra itt maradtok. - Nézett ránk szigorúan Miss Collins. Még utoljára elköszöntünk Bethéktől, aztán felszálltunk a buszra. Néztem ahogy távolodtunk a hatalmas épülettől és csak arra tudtam gondolni, hogy már csak kilenc hónap és láthatom a húgomat. Tényleg! Visszakaptuk a személyes  holmijainkat. Fölhívhatom Maggiet! Azonnal Elkezdtem kotorászni a táskámban a  mobilom után.

- Vigyázz, Dél-Karolinai hadegység, Lynn Thomson úton van! - Kiáltotta mellettem Lynn. Volt egy olyan érzésem hogy a katonák valóban jobban teszik ha óvakodnak Lynn-től.

- Majd meglátod, Sol mindkettőnknek szerzünk egy szívdöglesztő pasit, ez lesz életünk legizgibb kilenc hónapja!

- Ahha. - Bólintottam mosolyogva. Habár őszintén szólva azt válaszoltam volna, hogy kétlem. Jelen pillanatban az izgat a legjobban, hogy minél gyorsabban elteljen az a kilenc hónap.