2.fejezet

2. Fejezet

A táskám aljáról előhalásztam a mobilomat aztán felszisszentem, amikor a készülék kijelzője nem reagált a bekapcsoló gombra.

- Mi az? - Nézett rám Lynn.

- Lemerült a mobilom. Telefonálnom kéne...

  - Hát, ha nekem lenne mobilom kölcsönadnám. De nyugi már csak tizenkét óra és megérkezünk. Biztos föltöltheted majd a táborban. - Mondta, mire felsóhajtottam. Nem akarok várni tizenkét órát.

- Na és Sol mi az ábra a pasikkal? Van valakid odahaza, vagy mért vagy ilyen közömbös?

- Én csak egyszerűen nem tervezek jelen pillanatban semmifajta románcot az életembe. Az előző kapcsolatom....enyhén szólva is rosszul ért véget. - Mondtam és reméltem, hogy ez elegendő válasz Lynn-nek, ám ő továbbra is kíváncsian pislogott rám.

- Hallgatlak. - Mondta arra várva, hogy folytassam a sztorit.

- Michaellel egy évig voltunk együtt. Az elején még minden jó volt, úgy éreztem én vagyok a legszerencsésebb lány a földön. Aztán egyre rosszabb lett. Michael folyton rossz bandákba keveredett, drogot kezdett árusítani, ivott és egyre erőszakosabb lett. Amikor szakítani akartam vele, megütött. Másnap a rendőrök letartóztatták drog kereskedelem miatt. - Válaszoltam. Lynn az arcomat fürkészte.

- A pasik néha...- Kereste a szavakat.

- Megbízhatatlan, változásra képtelen seggfejek? - Fordultam felé.

- Úgy valahogy. - Nevetett föl.- Azt hiszed, ők a mindened, aztán meg a végén kiderül, hogy valójában semmik sem. De tudod egy rossz tapasztalat nem szabad hogy visszatartson. - Mosolyodott el halványan. Azonban a jelen pillanatban nem a pasik körül járt az eszem. Odamegyek, teszem a dolgom, várom hogy leteljen a kilenc hónap aztán hazamegyek a húgomhoz. De nem akartam Lynn-t lelombozni, úgyhogy azt feleltem:

- Igazad van.

- Persze hogy igazam van. - Bólintott elégedetten, én meg csak az ablak felé fordultam és egy darabig néztem az elmosódó tájat, végül lehunytam a szemem, és próbáltam elaludni, mert ha alszom, akkor gyorsabban eltelik az idő.

***

Több óra borzasztóan hosszú, elviselhetetlenül meleg és kényelmetlen busz út után végre megérkeztünk Dél- Carolinába, a Camp Buttlear katonai táborhoz. Hatalmas kerítés húzódott a nagy beton épület előtt. Körülötte nagyobbnál nagyobb sátrak és tréningpályák voltak.

- Huhh! - Nézett ki Lynn a busz ablakain keresztül.

- Huhh bizony. - Bólintottam a tekintetemet végigfuttatva a táboron. Mind az öten leszálltunk a buszról és megálltunk a kerítés előtt, a busz pedig azonnal indult tovább, tehát teljesen egyedül ácsorogtunk a forróságban a hatalmas vaskerítésnél.

- És most? - Kérdezte karba tett kézzel Myra. Végszóra, az épületből kilépett egy magas, katonai egyenruhába öltözött férfi és határozott léptekkel jött felénk. A kapu kinyílt előttünk, mi pedig lassan beléptünk a tábor területére. Az egyenruhába öltözött férfi megállt, a tekintetét végigfuttatta rajtunk, majd mély, tekintélyt parancsoló hangon megszólalt.

- Rollins hadnagy vagyok. Kövessenek! - Adta ki a parancsot, aztán megfordult és újra az épület felé vette az irányt, mi pedig egy szó nélkül követtük. Beértünk az épületbe, és egy nagyobb teremben álltunk meg.

- Ha jól tudom, maguk az IGR- ből jöttek. Az intézetben felvilágosították önöket, arról hogy mi fog várni itt magukra, ám nem árt ha felfrissítjük az emlékezetüket és már az elején tisztázzuk a szabályokat. Magukon kívül még két intézmény vesz részt a programban. Az Atlantai Girls United, akik maguk előtt fél órával érkeztek és a Jaksonville-i fiatalkorúak börtöne, az ő csoportjuk azonban csak öt hónap múlva érkezik. A feladatuk nagyrészt konyhai kisegítésből fog állni, és az épület takarításából. Ezenkívül a raktárban kell majd segédkezniük. És csak hogy egy percig se unatkozzanak, mindennap este 6-7-ig edzésen kell részt venniük, amit vagy én, vagy az arra kijelölt katona fog tartani. Nemleges választ semmi esetben nem fogadok el, bármit kérdezek, arra a válasz igenis uram. Aki a szabályokat nem tartja be, azt olyan gyorsan visszaküldöm Illinoisba, hogy a lába sem éri a földet. A katonák hálótermébe a belépés tilos, kivéve ha oda vannak beosztva takarítani, vagy ha valamilyen okból kifolyólag én azt kérem. - Mondta, beszéd közben pedig egyenes vonalban, kihúzott háttal, hátra kulcsolt kézzel járkált előttünk.- Ami pedig a táborban lévő katonákat illeti. Maguk még tinédzserek, a katonáim pedig már egy ideje nem láttak nőt. Kilenc hónapig fognak magukkal egy fedél alatt élni, én pedig nem lehetek ott mindenhol, hogy megakadályozzam az elkerülhetetlent. Azonban ha észreveszek ezzel kapcsolatban bármit, az illetőt visszaküldöm az IGR-be. Campbell őrmester parancsait, ugyanúgy teljesítik ahogyan az enyémeket, továbbá a szakaszvezetőt, az ezredest és minden ittlévő felnőttet is hasonlóképpen tisztelnek. Minden világos? - Állt, meg hirtelen előttünk, mire mind az öten bólintottunk. - Azt kérdeztem minden világos-e. - Emelte fel a hangját.

- Igenis uram. - Motyogtuk zavartan. Rollins hadnagy mellett egy középkorú, izompacsirta férfi állt meg, a haja egészen rövidre volt nyírva és kicsi, barna szemeivel végignézett rajtunk.

  – Campell őrmester megmutatja a hálótermüket. - Mondta a hadnagy, azzal elment a jobb oldali folyosón.

  - Utánam! - Nézett ránk a Campbell nevezetű férfi, mi pedig követtük.

- Te jó ég tisztára mint a hadseregben. - Suttogta Abony, mire furán néztünk rá.

- Ugye feltűnt, hogy egy katonai táborban vagyunk igaz? - Fordult felé Lynn.

- Úgy értettem, hogy úgy viselkednek mintha mi is katonák lennénk. - Forgatta a szemét Abony.

- Most őszintén, mire számítottál? - Vontam fel az egyik szemöldököm, mire egy olyan pillantást kaptam válaszul, ami azt üzeni: Téged meg ki kérdezett? Nem foglalkoztam vele, hanem inkább előrefordultam és Campbell őrmestert figyeltem, aki megállt egy ajtó előtt.

- A másik csoport már bent van. Vacsora pontban nyolckor, a zuhanyzó a folyosó végén balra. Itt a beosztásuk. - Nyújtott felénk egy papírlapot, amin egy táblázat volt. Myra elvette a papírt az őrmestertől, mire az megfordult és visszament a folyosón. Benyitottunk a szobába, ahol egymás mellett emeletes ágyak sorakoztak, minden ágy között egy magas szekrény volt. A szobában öt lány nézett ránk.

- Sziasztok! Mi jöttünk az IGR- ből. - Köszönt elsőként Emma. Feszülten bemutatkoztunk egymásnak, aztán pedig elkezdtünk lepakolni.

- Lynn, aludhatnék én alul? - Kérdeztem, mert már nem maradt több alsó ágy és nem akartam megint fönt aludni.

- Ahha. - Vonta meg a vállát, majd kinyitotta a szekrényt. - Áhh király, már a falra másztam ezektől a borzasztó kék pólóktól. - Mondta a szekrényben matatva, mire én is odamentem hogy megnézzem miről beszél. A polcokon egyszerű fehér pólók és ujjatlanok sorakoztak, alatta egyszerű melegítő nadrágok, mellette törölközők. Talán ez az eddigi legjobb dolog ezen a helyen. Fehér ujjatlan felső, az agyonnyűtt kék intézetis póló helyett. Az élet apró örömei.

- Na és hol vannak a katonák? - Fordult az ismeretlen lánycsapathoz Abony.

- Nekünk azt mondták, hogy csak holnap reggel vagy hajnalban jönnek vissza. Kinn vannak terepen vagy mi. - Felelt a rövid barna hajú lány, akinek rengeteg piercingje volt és mint megtudtam, a neve Riley. Mind együtt mentünk vacsorázni, Rileyék mutatták az irányt, mert mi nem tudtuk merre van az ebédlő. Végül beértünk egy hasonló helyiségbe, mint ami az intézeti menza, és miután elhoztuk a tálcákon a vacsoránkat, letelepedtünk egy asztalhoz. A tányéromon rizs, meg valami pörkölt féleség volt, ami nemcsak hogy sokkal jobban nézett ki mint az intézményben kapott felismerhetetlen főzelék, de még az íze is sokkal jobb volt.

- Ha befejezték a vacsorát, azt ajánlom menjenek aludni. Holnap korán kell kelniük. - Állt meg az asztalunk mellett Rollins hadnagy. Miután visszamentünk a szobánkba, megágyaztam magamnak, aztán Lynn-el és Myrával együtt megkerestük a zuhanyzót. Teljesen egyszerű helyiség volt, nem túl nagy, de nem is túl kicsi. Viszont sokkal tisztább volt mint az intézetben. Beálltam a zuhany alá, amiből csodák csodájára meleg víz folyt. Hagytam hogy lecsorogjon a hajamon, az arcomon, le a nyakamra, végig a hátamon. Szappannal bedörzsöltem az egész testemet, aztán a habot lemostam magamról. Megtörölköztem, végül visszamentem a szobába. Pizsamába öltöztem, ami az én esetemben egy óriási fehér pólót jelentett, amit a szekrényben találtam.

- Basszus! - Morogtam, amikor rápillantottam a telefonomra az ágyamon.

- Mi az? - Fordult felém Lynn.

- Elfelejtettem föltenni a töltőre a mobilom.

- Hát akkor tedd fel most. - Vonta meg a vállát. A falon lévő órára néztem. Lassan tíz óra lesz. Maggie már biztos nincs ilyenkor ébren. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy már csak holnap beszélhetek vele. - Nincs itt sehol egy nyamvadt konnektor? - Járkáltam a szobában összevissza. Aztán a szekrény mellett megláttam egyet és rögtön odarohantam hogy föltegyem töltőre a mobilomat.

- Myra megmutatod a beosztást? - Kérdezte az ágyán ülve Emma.

- Tessék, itt van. - Adta a kezébe.

- Várjatok én is látni akarom. - Mondtam nekik és odamentem Emmához. Végigfuttattam a tekintetemet a táblázaton a nevemet keresve. - Klassz. Reggeltől estig bent takarítok. - Mondtam a papírt nézve.

- És én? - Szólt le Lynn az emeletes ágyról.

  - Te is. - Feleltem a táblázatot tanulmányozva.

- Adjátok csak! - Jött oda Abony és kivette Emma kezéből a lapot. - Raktár. Hát, mindenesetre jobb mint a takarítás. - Mondta olyan mosolyt villantva, mintha ezzel megnyert volna valamiféle versenyt. - Megnyugodhatsz Abony, nem fogsz kilenc hónapig a raktárban pakolni, ez csak a heti beosztás. Neked is jut majd mosnivaló a konyhán ne izgulj. - Néztem rá, mire csak a szokásos " Téged meg kikérdezett?" tekintetével nézett rám, de nem mondott semmit.

- Ti hova vagytok beosztva? - Fordultam Riley-ék felé.

- Ki az udvarra. - Válaszolta Loren, akinek vörös haja egyik oldalon le volt borotválva, másik oldalon pedig majdnem a háta közepéig ért.

- Ebben a forróságban? Hallod Sol, mi az egész napi takarítással még jól jártunk. - Mondta Lynn,én pedig egyet értettem vele. Lehet elájulnék ha ebben a május eleji hőségben kellene egész nap dolgoznom. Amint lekapcsoltuk a villanyt a szemem lecsukódott és álomba merültem.

***

Fülsiketítő hang ébresztett fel, amit a fejemre szorított párna sem tompított.

  - Mi a franc ez? - Ült föl idegesen az ágyán Lynn.

- Ébresztő. - Motyogta a szemközti ágyról Riley.

- Klassz. - Túrtam bele kócos hajamba. Az álmosságot kipislogva a szememből fölálltam, és nekiláttam a szokásos reggeli rutinhoz. A hideg víz amit újra és újra az arcomba fröcsköltem, fölébresztett, így már viszonylag éberen álltam meg a szekrényem előtt, fölhúztam a kopott farmeromat, a bakancsom, meg egy ujjatlan fehér felsővel együtt. Hosszú hajamat copfba fogtam, és kimentem a többiekkel reggelizni. Ahogy végeztem a reggelivel, besiettem a szobánkba a mobilomért. Felhívtam az otthoni számunkat és vártam. A harmadik csöngés után felvették a telefont.

- Sol te vagy az? - Szólt bele a telefonba a húgom.

- Igen. Maggie jó hírem van. Képzeld előbb...- Akartam volna mondani, hogy előbb megyek haza, ám a telefonból zajok hallatszottak, mintha átadták volna a kagylót valakinek. A mély, ideges hang alapján, ami a háttérből hallatszott, tudtam is hogy kinek.

- Ebben a francos intézetben még telefonálnod is szabad? - Kérdezte Bill, a nagynéném férje a szavakat összemosva. Hát persze, reggel nyolc órakor mért is ne lehetne berúgni?

- Add vissza a húgomnak a telefont. - Szűrtem a fogaim között idegesen.

- Mégis ki vagy te hogy parancsolgass nekem?

- Add oda, Maggienek vagy Karen néninek a telefont. - Ismételtem és próbáltam megfélemlíthetetlennek tűnni, de a hangom megremegett.

  - Ez az ami nem fog megtörténni. Ajánlom hogy ne hívd fel többet ezt a számot, és amíg ott vagy abban a francos intézetben találd ki hogy hova fogsz menni miután kiengednek, mert az én házamba többet be nem teszed a lábadat. - Fröcsögte a szavakat, aztán letette a telefont. Visszatartott lélegzettel bámultam a mobilomra. Hogy fogom elmondani Maggie- nek hogy előbb hazamehetek? Vagyis úgy néz ki már nincs is hova hazamennem. A dühtől ökölbe szorult a kezem. Legszívesebben egy hatalmasat belevertem volna a falba, de gyanítom, hogy annak nem lenne túl jó vége. A falon lévő órára néztem, ami szerint ideje volt nekiállnom a táblázaton lévő feladatoknak. Kimentem a többiekhez, és követtük Rollins hadnagyot aki megmutatta merre találjuk a takarító felszereléseket.

- Sol? Valami baj van? - Fürkészte az arcomat Lynn, miközben a vödröket, partvisokat meg ehhez hasonlókat pakoltunk ki .

- Mi? Dehogyis. - Mondtam és közben próbáltam közömbös arcot vágni.

- Biztos? Mert úgy tűnik hogy nagyon...

-   Semmi bajom Lynn. - Vágtam közben.

- Hátjó. De ha kiszeretnéd, majd magadból beszélni, akkor itt vagyok. - Mondta, mire bólintottam. - Na mit szólsz sokkal jobb itt a kaja, mint az IGR-ben mi? - Kérdezte mosolyogva. Hálás voltam, amiért annyiban hagyta a dolgot és áttértünk másik témára, ezért felnevettem és felé fordultam.

  - Az nem kifejezés.

- Igen, úgy értem nemcsak, hogy sokkal jobban néz ki,de sokkal ehetőbb is. Például vegyük a tegnapi kaját, ami egy.....Ó. Te. Jó. Ég. - Suttogta döbbenten Lynn, a vállam fölött elnézve.

- Mi az szellemet látsz? - Kérdeztem és megfordultam. Az ajtón, egy csapat magas, izmos, katona lépett be, lazán, de határozottan meneteltek. Voltak, akik szinte velünk egyidősnek látszottak, volt köztük idősebb is, de egyikük sem tűnt többnek harmincnál. Mellettünk akartak elhaladni, ám amikor észrevették, hogy három lány ácsorog előttük hirtelen megálltak és vigyorogva néztek ránk. Valószínűleg mellettem Lynn és Myra ugyanannyira le volt döbbenve a katonák látványától amennyire én. Egy gyors pillantást vetettem a mellettem álló két lányra és megállapítottam, hogy Myra még nálam is döbbentebb, Lynn pedig úgy néz ki mint aki mindjárt elolvad mint a napon kint hagyott csokoládé. A katonák felől “Mizu csajok?, ti vagytok az új takarító nénik?, körbevezesselek titeket az épületben? Kezdhetnénk az ágyaknál” és ehhez hasonló beszólások hallatszottak és már megakartak volna indulni felénk, mikor Rollins hadnagy jelent meg mellettük, mire az összes katona egyszerre kihúzta magát és tisztelgett.

- Már mondtam maguknak, hogy tegnap érkezett a két csoport, és azt is mondtam, hogy még véletlenül sem befolyásolhatják a teljesítményüket, vagy terelhetik el a figyelmüket. Amennyiben nem szeretnének most azonnal visszamenni a terepre, azt ajánlom jöjjenek utánam hogy folytathassuk a kiképzést.

  - Igenis uram! - Hangzott fel egyszerre az összes férfihang. Mintha csak egy emberekből álló gépezet lettek volna, egyszerre oldalra fordultak és előrefelé mentek a hadnagy után.

- Azta. - Mondta Myra, miután a katonák elhagyták a termet.

  - Ahha. - Bólintott Lynn egyetértően. Egész délelőtt Lynn áradozását hallgattam, és be kellett vallanom, hogy nekem is tetszett amit reggel láttam. Viszont arra nem számítottam, hogy amikor az ebédlő mellett kell fölmosnom a padlót, akkor van a katonák ebéd ideje. Odavonszoltam a vödör vizet és próbáltam nem nézni rájuk.

- Bogaram kell egy kis segítség azzal a vödörrel? - Jött egy hang az asztalok felől, mire felnéztem a vigyorgó srácra, aki úgy nézett rám, mintha egy számára küldött ajándékcsomag lennék.

  - Nem, kösz. - Motyogtam. Miközben felmostam, próbáltam nem törődni az asztalok felől jövő beszólásokkal. Amikor viszont megláttam, hogy Lynn és Myra a hajukat csavargatva nevetgélnek pár katona közt, felnevettem. Ám az arcomról nyomban eltűnt a mosoly, amikor velem szemben megláttam néhány csávót, akik a falnak nekidőlve bámultak rám, ravasz vigyorral a képükön. A szemem megakadt a középen álló magas, barna hajú srácon. A haja rövidre volt nyírva mint a többieknek, ám elég hosszú volt ahhoz, hogy belelehessen túrni az ujjaimmal. Karját összevonta hatalmas mellkasa előtt, egyik lábát a falnak támasztotta. Izmos karjain kifeszült a fekete póló. Terepmintás gatyája lazán lógott a derekán, a nadrágszára beletűrve a bakancsába. Tekintete az enyémre tapadt és éreztem ahogy a meleg elárasztja a testemet. Elég közel volt ahhoz, hogy lássam gyönyörű, zöld szemeit, amik még mindig nem eresztették az enyémeket.

- Kihagytál egy részt. - Szólalt meg mély, szexi hangon. Eltelt egy pillanat mire rájöttem, hogy hozzám beszél.

- Tessék? - Kérdeztem. Két lépéssel előttem termett és mélyen a szemembe nézett.

  - Azt mondtam kihagytál egy részt. - Mondta, és a padlóra mutatott. Igaza volt. Tényleg kihagytam egy részt, a lábam körül száraz volt a padló, körülöttem pedig vizes. Klassz. Most bárhová lépek, a cipőm nyomot fog hagyni a vizes padlón.

- Ohh. - Nyögtem ki. Volt már ennél ékesszólóbb megnyilvánulásom is ami azt illeti.

- A bárányka besétált a farkasok közé. - Nézett rám féloldalas vigyorral, mire a körülötte álló többi katona felnevetett.

- Hogy mondod? - Vontam fel az egyik szemöldökömet.

- Azt hallottuk hogy az Illinois-i javító intézetből jöttetek. - Mondta a mellette álló, alacsonyabb srác akinek egészen tüsire volt nyírva a haja. Ám a kijelentése inkább kérdésnek hangzott.

- Nocsak, uraim egy igazi rossz kislánnyal van dolgunk. - Nézett rájuk a magas, zöld szemû. Hirtelen dühbe gurultam. Kinek képzelik ezek magukat? Gyilkos pillantást vetettem rájuk, ám õk tovább vigyorogtak. - Ha bármikor rosszalkodni támadna kedved, báránykám, hát állok elébe. - Mondta a zöld szemû és rám kacsintott. A kezem ökölbe szorult a bennem felgyülemlõ dühtõl. Az önelégült mosolyától olyan mérges lettem, hogy összeszorítottam az állkapcsomat. Le akartam törölni azt az egoista vigyort a képérõl. Egy másodpercig sem gondolkodtam, amikor megfogtam a felmosó vödröt és a benne lévõ mocskos, szappanos löttyöt ráöntöttem. A szürke folyadék   végigcsorgott a haján, le a felsõtestére, ezzel eláztatva a pólóját, ami miatt a hasán lévõ kockák láthatóvá váltak, ezért inkább meglepett arcára koncentráltam. A teremben mindenki minket nézett, én pedig elégedetten mosolyogtam.

- Csillagom ezt nagyon nem kellett volna. - Nevetett fejcsóválva az egyik katona. Az immár csurom vizes srác beletúrt nedves hajába, majd közelebb jött. Egészen közel.

- Mi az báránykám, vizesen jobban tetszem? - Kérdezte csibészesen elmosolyodva. Ez a csávó annyira el van telve magától, hogy az hihetetlen.

- Határozottan. Tudod így leginkább egy ázott kutyára hasonlítasz. - Válaszoltam karba tett kézzel, a tekintetemet lenézően végigjárattam az előttem álló magas srácon. Valószínűleg ez volt a legnagyobb hazugság amit valaha kiejtettem a számon. 

- Na Dylan ezt megkaptad! - Röhögött a mellette álló pasi. A csurom vizes Dylan, halkan felnevetett aztán lehajolt hozzám.

- Tudod báránykám, ha a tűzzel játszol könnyen megégetheted magad. - Súgta a fülembe. Hát ez meg mi a fenét akar jelenteni? Már nyitottam a számat, hogy mondjak valami frappánsat, amikor Campell őrmester lépett be a terembe.

- Itt meg mi a fene történt? - Nézett ránk, és a vizes padlóra.

- Én...

- Az én hibám őrmester. Véletlenül nekimentem, neki meg kicsúszott a kezéből a vödör, a víz meg rajtam landolt. - Vágott a szavamba Dylan. Campbell olyan arcot vágott, mint aki egy szót sem hisz el abból amit Dylan mond.

- Takarítsd fel! - Nézett rám, aztán megfordult és elment. Dühösen kezdtem el felmosni a padlót, amikor Dylan mögém lépett és azt suttogta a fülembe:

- Tartozol nekem báránykám. - Mondta, aztán a haverjaival együtt kimentek a helyiségből. Csak bámultam utána, ahogy laza, magabiztos léptekkel kivonul a teremből, mint aki jól végezte a dolgát. Még mindig mérgesen mentem be az apró helyiségbe, ahol a takarító kellékek vannak. Miközben egy száraz felmosó után kutattam, megjelent az ajtóban Lynn.

- Ez meg mi a fene volt? - Nézett rám tágra nyílt szemekkel, mire csak megvontam a vállam. - Ne vonogasd nekem itt a válladat Sol. Nyakon öntötted a tábor legszexisebb katonáját felmosó vízzel.

- Megérdemelte. Annak a csávónak akkora az egója, hogy nem fér el ebben az egész francos táborban. Arról nem is beszélve, hogy csak azért mert intézetis vagyok úgy beszélt velem mint egy ribanccal, akinek minden vágya, hogy mihamarabb megfektessék. Mégis mit képzel magáról, ki ő?!

- Ööö...egy görög félisten?

- Igen, csak tudod az a baj hogy ezt ő is pontosan tudja.

- Hát mindenesetre megjegyzett magának az biztos. - Nézett rám elismerően. - Tudod a nevét?

- Dylan. És elnevezett báránykának. Meg valami olyasmit is mondott, hogy a tűzzel játszom. Ez a csávó teljesen felcseszi az agyamat.

  - Azt látom. - Nevetett.

- Lynn ez nem vicces. Inkább bosszantó.

- Ugyan Sol mindig így kezdődik. - Válaszul csak megforgattam a szemem és visszamentem, hogy feltakarítsam a hatalmas tócsát. Dylan zöld szemei jelentek meg a gondolataimban. Azokat a szemeket órákig tudnám nézni. Kár, hogy aki viseli őket az egy egoista bunkó. Tökéletesen ellenállhatatlan külsővel rendelkező bunkó ugyan, de bunkó. Sóhajtva töröltem fel a padlón lévő tócsát. Mért nem lehet az életem csak egy kis ideig nyugodt? Mért nem lehet csak egy kicsit javító intézet, feldühödött expasi, családi botrányok és szívdöglesztő, de hihetetlenül önelégült katonáktól mentes?