Dylan Special #19

19. Fejezet

Az éjszaka alatt, semmi sem változott, Sol még mindig nem állt szóba velem, és én még mindig a világ legnagyobb barmának éreztem magamat. Az, hogy mit tettem Sollal, már önmagában is elég volt ahhoz, hogy tükörbe se legyen kedvem nézni, de azt nem gondoltam, hogy ezzel az egész faszsággal még a legjobb barátomat is megszivatom. Már a folyosó végéről hallottam Lynn ismerős hangját, ami épp az udvarra vezető ajtó felől hallatszott.

- Hagyj békén! – szólt az ellenkezést nem tűrő hang, és a következő percben már meg is láttam Lynn, aki sebes léptekkel vonult előre, Tylerrel a nyomában.

- Lynn, az istenért állj már meg. – emelte fel a hangját Tyler, lépést tartva a heves lánnyal.

- Momentán egy cseppet sem vagyok rád kíváncsi Tyler. – nézett hátra a válla felett Lynn szigorúan.

- Beszéljük meg, jó? - Ekkor Lynn észrevett, és a szája csúfondáros mosolyra húzódott.

- Na tessék, itt van minden baj forrása. Ha annyira beszélgetni akarsz Tyler, inkább vele beszélgess el egy kicsit. – vetett rám gyilkos pillantást, majd elviharzott.

- Fuh bazdmeg. – mondta Tyler a hajába túrva és egy ideges pillantást vetett rám, majd befordult a szobánk irányába. Azonnal utána eredtem.

- Tyler figyelj... - kezdtem, amikor beértünk a szobába, és láttam, hogy egyedül vagyunk.

- Mi a franc ütött beléd? – szakított félbe idegesen. – Ez nem kóser tesó, nagyon nem.

- Mond meg Lynnek, hogy semmi közöd nem volt a dologhoz oké? Ha kell én is elmondom neki. Nyugi.

- Ne mond nekem, hogy nyugi, a kurva életbe! – emelte fel idegesen a hangját.

- Én se így akartam rendben? Baszki fogalmad sincs mennyire szarul érzem magam. – per pillanatban például, az ördöggel és képes lennék üzletet kötni, ha cserébe visszacsinálhatnám az egészet.

- Nem is értem, hogy juthatott ilyen az eszedbe haver. - Csóválta a fejé Tyler. - Thomastól még oké, de tőled...

- Felfogtam, rendben? - Kiabáltam rá, és belevertem az ágy keretébe. Tyler sóhajtott egy nagyot, és mikor újra megszólalt, már higgadt hangerővel beszélt.

- Nem érdekel hogy csinálod, és nem is tudnék ebben segíteni, mert ezt neked kell megoldanod. De hozd helyre, az istenért. – mondta, aztán kisétált a szobából, és magamra hagyott. Nem akartam, hogy még neki is szar legyen az én hülyeségem miatt. Végre talált egy hozzá illő lányt, és erre én vagyok aki szabotálja a legjobb dolgot, ami történt vele. És legjobb dolgot, ami valaha velem történt.

***

A nagybátyám említette, hogy nemsokára jönnek, a harmadik intézményből a program résztevői. Még csak egy kicsit sem érdekelt, hogy kik jönnek és mikor. Egészen addig a pillanatig, amíg Emettel és Joeyval be nem sétáltunk a csarnokba. Amikor megláttam, hogy Sol az egyik sráccal beszél, akik ma jöttek hozzánk a fiatalkorúak börtönéből, elöntött a féltékenység. Már számtalanszor megpróbáltam vele beszélni, hogy elmagyarázhassam neki az egészet, de sosem hagyta. De tudtam, hogy nem fogom feladni. Néztem, ahogy beszélgetnek a sráccal, aki úgy nézett ki, mint aki a helyi gettó fenegyereke címre hajt. Nem tetszett, ahogyan Solra nézett. Ismertem ezt a nézést. Mi több, ezt a tekintetet, én fejlesztettem a csúcsra. Régebben gyakran alkalmaztam arra, hogy elérjem amit akarok. Nem tetszett a kaján vigyor a csávó arcán, és bár Sol nem tűnt kifejezetten lelkesnek, a beszélgetés miatt, az sem tetszett, hogy egyáltalán szóba áll vele. Hogy ismeri. Mert valószínűleg ismeri. Ha igen, akkor benne van a pakliban, hogy az exe, vagy kavartak, de valami tuti volt köztük. Nem tehettem róla, az agyam egyből mocskos, dühítő képeket gyártott Solról, és arról a kis mini Eminemről, és legszívesebben odamentem volna, hogy megóvjam a területemet. Csak hát a baj az, hogy már nem az én területem volt, legalábbis Sol szerint. Szánalmas kudarcot vallanék, ha most közbe avatkoznék. Viszont nem bírtam tovább nézni őket. Jobbra fordultam egyenesen a konditermek felé.

- Na mi van már jöttök? – néztem hátra a srácokra, akik fura tekintettel méregettek, de végül aztán szótlanul bólintottak, és követtek. Mialatt Sol beszélt a sráccal, egy pillanatra rám nézett. Nem sok mindent tudtam kiolvasni a tekintetéből, ami idegesített. Annak ellenére, hogy bár ez az egyik dolog Solban. A titokzatosság, és hogy midig is kihívás volt, hogy megfejtsem őt, és hogy mi lesz a következő lépése, mégis mindig meg tudott lepni. Szerettem ezt benne, de most jelen pillanatban örültem volna, ha úgy tudnék belőle olvasni, akár egy nyitott könyvből. A felesleges energiáimat az edzésen vezettem le, Campbell legnagyobb örömére. Aztán amikor megláttam Solt a barátnőivel a folyosón, úgy gondoltam fenébe az egész türtőztetéssel, és nem érdekel az se, ha azt hiszi féltékeny vagyok. Illetve, helyesbítek, ha megtudja, hogy kicseszett féltékeny vagyok.

- Sol! – kiáltottam utána. Amint meglátott, elhúzta a száját, de aztán szólt a lányoknak, hogy majd utánuk megy. Amint odaértem hozzá, akaratlanul is a testem védelmező pozíciót szeretett volna felvenni. - Ki volt az, akivel beszélgettél a csarnokban? Ismered?

- Tudtommal nem vagyok köteles beszámolni neked arról, hogy kivel beszélgetek. - Nem válaszolt a kérdésemre, ami még jobban felidegesített.

- Csak kíváncsi vagyok. - Vontam meg a vállam. Pazar. Ennél hülyébb hazugságot, mint a „csak kíváncsi vagyok" már nem is mondhattam volna. - Úgy tűnt ismeritek egymást.

- Ha annyira érdekel, ő az ex barátom. - Mondta, mire lassan bólintottam. Gondoltam erre a lehetőségre. Nem is ismertem a csávót, de a tenyerem így is viszketett, hogy bemossak neki egyet. – Hát jó... akkor én most megyek. - Aztán megfordult és elment. Legszívesebben megfogtam volna, hogy magamhoz húzzam, de volt egy olyan érzésem, hogy nem lenne vevő a dologra. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy itt van Sol volt pasija. Gyanítottam, hogy Sol nem fog beavatni a részletekbe, ezért ahhoz fordultam, akiből a legnagyobb eséllyel kitudom szedni amit akarok.

Elálltam Lynn útját, hogy ne tudjon előlem elszökni. Ezt csupán azért mertem megtenni, mert láttam Tylerrel nyálat cserélni, így gondoltam már szent a béke. Na nem mintha ettől még nem néztem volna ki a csajból, hogy bármelyik pillanatban tökön rúghat.

- Szevasz Lynn, mi a pálya? – kezdtem, és igyekeztem fesztelen hangot megütni. Az előttem álló lány csípőre tett mindkét kezét, és olyan arcot vágott, mintha azt mondaná: „Kapsz egy percet, hogy elállj az utamból, seggfej" Megköszörültem a torkomat.

- Beszélni szeretnék veled.

- Dylan ne akard, hogy én is behúzzak egyet neked. - Mutogatott rám. A reakciója persze érthető volt. Átvertem a legjobb barátnőjét, és miattam egy ideig nem állt szóba Tylerrel. Amikor nem feleltem, felsóhajtott, és elpróbált lépni mellettem. Megragadtam a karját, nehogy eliszkoljon.

- Figyelj csak azt akarom tudni, hogy ki az a srác, akivel Sol beszélgetett. Mármint tudom, hogy az ex barátja de...

- Dylan ha akarsz tudni valamit róla, akkor kérdezd meg Soltól. – emelte a plafonra a szemét.

- Kétlem, hogy beszélne nekem róla. Kétlem, hogy egyáltalán bármiről beszélne velem. – mondtam keserűen.

- Hát már bocs, de ezt csak magadnak köszönheted. – rohadtul igaza van.

- Tudom. Csak... nem tudom, ha meglátom ezt a srácot késztetést érzek rá, hogy behúzzak egyet neki. - Igen, tudod ezt hívják féltékenységnek. – mondta flegma hangsúlyban, kíséretként egy gúnyos mosollyal.

- Nem, csak erről van szó. - ráztam a fejem. - Csak van egy ilyen érzésem és... nem tudom. – olyan érzésem van, hogy kiakarom hajítani a srácot. Bár nem is ismerem. De nem úgy tűnik, mint a szőke herceg. Nem mintha én az lennék. És nem mintha Solnak én elég jó lennék. De az tuti, hogy az a srác sem az.

- Hát, jah mondjuk legszívesebben én is megverném, amióta megtudtam, hogy megütötte Sol-t, úgyhogy...

- Mivan? - Kérdeztem döbbenten.

- Uhhh Jesszus, ezt nem szabadott volna elmondanom, izé... – kínos a szája szélét kezdte rágcsálni, és úgy tűnt, azon jár az agya ezerrel, hogyan szívhatná vissza amit mondott.

- Megütötte Solt? - Kérdeztem visszafojtott dühvel. Lynn csak nézett rám. Elmentem mellette, hogy megtaláljam Solt. Az agyam tudta, hogy Sol továbbra sem akar velem szóba állni, de olyan szintű düh kezdett bennem forrongani, hogy szinte fizikálisan éreztem, ahogy bekapcsolódik az örző-védő üzemmódom. Amikor az ebédlőben végre megláttam, odamentem hozzá és megfogtam a karját.

- Igaz, hogy a rohadék ex pasid megütött?

- Hát te meg honnan tudod, hogy... - kezdte, aztán az arcán felismerés villant. - Megölöm Lynnt.

- Tehát igaz? - Nem válaszolt, de láttam a szemén a választ. A bensőmet olyan méreg öntötte el, hogy úgy éreztem mindjárt felrobbanok. - Megölöm! Esküszöm, hogy kinyírom. - Szűrtem a fogaim között.

- Nem, Dylan semmit nem fogsz csinálni. Nem a te dolgod. – nézett rám fagyos tekintettel.

- De te az én dolgom vagy. – érthetetlen volt számomra, hogy ezt nem érti.

- Tévedsz. - Rázta a fejét, de én csak arra a seggfejre tudtam gondolni.

- Ha meglátom, hogy az a rohadék hozzád ér... - Nem fejeztem be a mondatot, elég egyértelmű volt, hogy mire gondolok.

- Mint mondtam, ez nem a te dolgot. - Azzal sarkon fordult és el ment. Egy francot nem az én dolgom.

Épp edzésre mentünk a srácokkal, amikor megláttam az udvaron Solt, azzal a rohadékkal beszélni. A csávó a karját fogta, Sol pedig mérges arckifejezést vágott.

- Mindjárt jövök. - Fordultam Natehez, aztán Sol-ék felé lépdeltem. Menet közben azon gondolkodtam, vajon ha megölöm ezt a kis férget, akkor a nagybátyám engem is megfog-e ölni, vagy csak páros lábbal kirúg a táborból.

- Van itt valami probléma? - Kérdeztem amikor odaértem hozzájuk és hatalmas erőfeszítésembe telt, hogy egyáltalán megszólaljak, ahelyett, hogy kérdés nélkül kiütöm a csávót.

- Magán beszélgetést folytatunk haver ha nem gond. - Fordult felém a seggfej. Lassan néztem rá, minden megmaradt önuralmamat összeszedve.

- Nem tőled kérdeztem. Haver. - Válaszoltam gúnyosan.

- Minden rendben Dylan, ne aggódj. - Motyogta Sol.

- Várjunk csak... - Szólalt meg a féreg. - Ő az akivel tegnap beszéltél az ebédlőben, bébi? Emiatt a srác miatt nyomod itt a cirkuszt? - Éreztem, ahogy minden izmom megmerevedik. Úgy éreztem magam akár egy vulkán, ami bármelyik pillanatban kitörhet.

- Nem, nem miatta. Már világosan elmondtam, hogy miért van. Csak képtelen vagy felfogni. - Mondta idegesen Sol egy olyan tekintettel kísérve, amit csak remélni tudok, hogy sohasem alkalmaz nálam. Ügyes bárányka.

- Lefeküdtél vele ugye? - Kérdezett rá, Sol pedig hátrahőkölt. Megölöm. A fogamat csikorgatva szorítottam ökölbe a kezemet.

- Semmi közöd hozzá. - Jelentette ki Sol. Még annyi se.

- Vagyis igen. - Bólintott. - Tudod ez furcsa. Mit is mondtál azon az estén, amikor elvettem a szüzességed? Ja igen! Hogy soha többet nem vágysz senki másra rajtam kívül. Most nagyon megbántottál bébi. - Előre léptem egyet és lenéztem a csávóra.

- Megakarsz halni? - Szűrtem a fogaim között. Erre felnevetett. Egy hajszál választott el attól, hogy ne törjem ki az összes fogát.

- Nyugi haver, nincs harag. Egészségedre! - Veregette meg a vállamat, az érintésétől pedig megfeszültem és olyan szorosan szorítottam össze az állkapcsom, hogy félő volt, hogy kitörik néhány fogam. - Sőt! Akarod, hogy adjak egy két tippet? Imádja, ha a nyakát csókolgatod. Ha a nyelvedet végig húzod a bőrén, attól egyenesen az egekben van. - Még közelebb léptem hozzá, és azon töprengtem, hogy vajon hányas az IQ szintje ennek fasznak, hogy nem tudja felmérni a szituációt. - Ha jól emlékszem azzal juttathatod a leggyorsabban a csúcsra, ha a fülcimpáját harapdálod - A vállam fölött átnézett Sol-ra és rákacsintott. Megfogtam a csávó pólóját a nyakrészénél és összeszorítva felhúztam.

- Na ide figyelj te faszfej. Még egy szót szólsz, és eltöröm az állkapcsodat. Ha akár egy ujjal is hozzá érsz, vagy a közelébe mész, vagy akár csak egy szót is szólsz hozzá, kinyírlak. Világos? – a félelmetes az volt, hogy minden egyes szót komolyan gondoltam.

- Világos. - Mondta fura arckifejezéssel. Legszívesebben agyon vertem volna, de egyrészt nem akartam Sol előtt verekedni, másrészt ez az idióta nem ért meg annyit, hogy azt kockáztassam, hogy kirúgjanak a táborból. Vetettem egy pillantást Sol-ra, aztán elkezdtem visszamenni a srácokhoz.

- Egyébként... - Szólt utánam, mire megmerevedtem.- A végén, úgy is visszajön hozzám. Mindig az én ágyamban köt ki. Igaz bébi? - Mosolygott Solra. Pár lépéssel előtte termettem, és minden erőmet beleadva behúztam neki. Elterült a földön, de ez nem volt elég. Olyan düh öntött el, amit még soha nem éreztem. Amikor fölkelt a földről, elégedett voltam. Nem lett volna olyan mókás ha rögtön kiütöm.

- Tudod, mi a leggyávább és a legundorítóbb dolog a világon? - Kérdeztem gyilkos tekintettel. - Egy lányt megütni. - Aztán újra bevertem egyet neki.

Amikor egy ütéssel eltalált, tudtam hogy addig fogom ütni amíg mozog. Tyler megpróbált róla lerángatni, de ellöktem és újra nekitámadtam a seggfejnek. Leterítettem a földre és ráültem a mellkasára. Apait, anyait beleadva ütöttem, egy kicsit sem fáradtam el. Élveztem.

- Dylan! - Hallottam meg Sol hangját, mire hátranéztem. Majdnem biztos voltam benne, hogy ez az egyetlen egy hang, ami kizökkenthet abból amit épp csinálok. Ekkor azonban az ellenfelem kihasználta a pillanatot és bevert egyet a képembe. Mikor újra álltunk, megszorítottam a pólójánál és tovább ütöttem. Egymás után vittem be az ütéseket, aztán Sol jelent meg mellettem és átbújt a karom alatt.

- Nézz rám! - Mondta, de nem tudtam elfordítani a fejem a rohadékról, aki már csupa vér volt. Sol a tenyerét az arcomra tette, mire kicsit ellazultam. - Hagyd abba, már eleget kapott. Engedd el. - Nem voltam benne biztos, hogy elakarom engedni. Legszívesebben itt helyben megölném.

- Dylan. - Suttogta Sol, erre elengedtem a kis férget és Solra néztem.

- Fölszakadt a sebed. - Mondta halkan. Vagyis aggódik értem!

- Báránykám.

- Khm.. - Köszörülte meg mellettünk a torkát, Tyler. - Ha nem akarjátok, hogy erről Rollins vagy Campbell tudomást szerezzen, akkor Dylan te nagyon gyorsan gyere a kicseszett edzésre, valaki pedig vigye be ezt a kis pöcst és tegye rendbe. - Mutatott Michaelre.

- Igazad van. - Nézett Sol Tylerre és ellépett mellőlem. Elindultam Tylerék után, de aztán visszamentem Sol elé.

- Ha vége van az edzésnek beszélnünk kell.

- Dylan ez semmin nem... - Tudtam, hogy mit akar mondani, épp ezért nem engedtem, hogy befejezze.

- Csak hallgass meg rendben? Engedd, hogy megmagyarázzam. Csak ennyit kérek. - Néztem rá és igen, életemben most először könyörögtem.

- Rendben. - Sóhajtotta. Elmosolyodtam, tudtam, hogy innen már az esélyeim nagyon is jók.

Bár egész edzésen a tökéletes beszéden gondolkodtam, végül semmire sem jutottam. Olyan dolgokat akartam neki mondani, amitől végre megérti, hogy mennyit jelent nekem, és rájön, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el, mikor belementem abba a fogadásba. És életem legjobb döntését, amikor úgy döntöttem, csak azért is beküzdöm magam az életébe, még ha látszólag a küszöbig sem engedett volna. Edzés után, ahogy beléptünk az ajtón, megláttam Solt.

- Elmegyek lezuhanyozni, aztán beszélünk. – mondtam, amikor odaértem mellé. Némán bólintott. Miközben a víz lecsorgott a hátamon és a hajamon. Újra és újra felmondtam magamban a kis monológomat. Eddig tudtam, hogy nem adom fel, de azok után, amilyen tekintettel rám nézett, miközben nyugtatni próbált, és mikor észrevette a sebemet, egy újfajta motivációt kaptam. Mert az a tekintet leplezetlen és őszinte volt, még akkor is, ha ő nem akarta megmutatni, az igazat. Tiszta ruhát húztam magamra, és visszasétáltam Solhoz. Megálltam előtte, és két kezem a zsebembe csúsztattam.

- Najó, figyelj Sol nekem ez nem megy. - Ráztam meg a fejem. - Edzés és zuhanyzás közben egyébként már kitaláltam, hogy mit fogok majd mondani, de most mintha kitörölték volna az agyamból. – Lehajtottam a fejem, és sóhajtottam egy nagyot. Ez kurvára nehezebb, mint én azt gondoltam.

- Nem bírom ezt. Nem bírom, hogy külön vagyunk, egyszerűen nem bírom elviselni, hogy nem vagy velem. Nem tudok elégszer bocsánatot kérni azért amit tettem. - Csóváltam meg a fejemet. - De hinned kell nekem.

- Hogyan hihetnék ezek után? - Suttogta. Egy lépéssel előtte termettem és megfogtam a kezét.

- Szeretlek. Muszáj, hogy elhidd, mert így van. – a kék szemekben fájdalom csillogott.

- Azt mondtad annyiban hagyjuk a dolgot. Amikor megkérdezted, hogy szeretlek-e. Azt mondtad, ha a szemedbe nézek és azt mondom, hogy nem szeretlek, békén hagysz. – nézett mélyen a szemembe. A probléma az, hogy egy szavadat sem hittem el báránykám.

- Igen. Sajnálom de...

– De én belefáradtam ebbe. - Vágott a szavamba. - Hazudsz, aztán bocsánatot kérsz, majd újra hazudsz és újra bocsánatot kérsz. Belefáradtam. - Mondta és amikor könnyeket láttam felcsillanni a szemében, éreztem, hogy kezdesz elgyengülni.

- Nem, Sol figyelj rám! Nem hazudtam neked, amikor azt mondtam szeretlek.

- És mi van ha hiszek, neked újra összejövünk, aztán egyszer csak közlöd, hogy ez mind szép volt, de elég is volt belőle? Mi lesz miután én innen hazamegyek? Vagy ha egyszer csak megint idegenektől kell megtudnom, hogy te ismét valami hülye fogadás miatt vagy csak velem? – Hogy közlöm, hogy elég volt belőle? De hát ezt még csak elképzelni is gyenge vagyok. És az egyetlen dolog amitől félek, hogy ezeket a szavakat az ő szájából hallom.

- Rohadtul megbántam azt a kurva fogadást oké? - Kiabáltam, aztán sóhajtottam egyet majd halkabban folytattam, mert tudtam, hogy azzal ha hagyom, hogy az indulataim vezessenek, csak rontok a helyzeten. - Hülye voltam, tudom. De hinned kell nekem, amikor azt mondom, hogy bármit megtennék érted. Hallasz báránykám? - Fogtam két kezembe az arcát. - Bármit. Soha nem bánnék úgy veled, mint az a seggfej. Csak mond, hogy mit akarsz és én megadom.

- Azt akarom, hogy légy őszinte. Azt akartam volna, ha már az elejétől kezdve őszinte vagy. – pillantott rám olyan szemekkel, amitől megint úgy tűnt, mint egy apró bárányka, akit kinn hagytak az erdőben egyedül, és nem talál haza.

- Azt akarod, hogy őszinte legyek? - Néztem mélyen a szemébe. - Abban a pillanatban beléd szerettem, hogy leöntöttél mosogató vízzel. Csak magamnak se mertem beismerni. – Vártam, néztem a reakcióját. A kristályosan kék szemek még szomorúbbnak tűntek, de nem szólalt meg. - Kérlek adj még egy esélyt. - Suttogtam. Közel hajolva hozzá. Ugyanis testem minden egyes porcikája a csókjáért sóvárgott. Amit nem kaphattam meg. - Hogy bizonyíthassak.

- Én nem... nem tudom.

- Mit nem tudsz?

- Semmit! Már... nem tudok semmit. - Emelte fel a hangját. Értelmetlen szavaknak hangzottak a számomra.

- Ez meg mit jelent?

- Azt, hogy össze zavarodtam! Össze vagyok zavarodva. – Megdörzsöltem az arcomat, mert kezdtem tehetetlennek érezni magam. Az pedig piszok fárasztó dolog. De a harcosok elfáradnak, és nem nyugszanak. Fölnéznek, és harcolnak tovább. Így hát felnéztem rá, és miközben beszéltem azt reméltem, ha a szavaimból nem, a tekintetemből megérti, hogy lassacskán tönkretesz az, hogy nem lehetek vele.

- Csak annyi kell, hogy megbocsájts. Hogy mond, hogy szeretsz és kezdjük újra. Hiába mondtad, hogy már nem szeretsz, nem hiszek neked. – ráztam meg a fejem. Sol nem válaszolt. Csak nézett rám kristály szemeivel, és nem szólt egy szót sem. Oldalra néztem, hátha, valahol ki van írva a megoldás, vagy egy jel hogy mit is kell tennem. Közelebb néztem hozzá, és mélyen a szemébe néztem.

- Nem fogom feladni báránykám. Harcolok érted. - Mormogtam. - És tudod jól... - Emeltem fel a pólóm szegélyét, így kilátszott a derekam alatt lévő Warrior tetoválás. - ...Hogy én harcos vagyok. - Fejeztem be a mondatot, aztán rá néztem majd elsétáltam. Mert addig, amíg egy szikrányi reményt is látok, hogy érdemes küzdenem, addig bizony harcolok. Talán még azután is. Akkor is, ha tudom, hogy egy olyan csatát kell megvívnom, aminek sohasem lesz vége. 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok! :) Fogalmam sincs hogy csináltam, de úgy döntöttem gyors leülök, és amilyen gyorsan csak tudom, apait anyait beleadva megírok nektek még egy részt. A többi sajnos szeptemberre marad, de remélem addig nem felejtitek el Dylant, mert hozom a maradék fejezeteket! :) Mivel szeptemberig kell várnotok, megsúgom, hogy most is lesz Plusz fejezet, ami ezúttal "különleges részleteket fog bemutatni Sol és Dylan jövőjéből ( legénybúcsú, esküvő és miegymás! ;) 

P.S.: Damien fanoknak üzenem, hogy holnapig felrakom azt a bizonyos plusz fejezetet! Utána viszont party in the USA, szóval amikor szeptemberben visszatérek. Megsúgom: Már egy két dolog a fejemben van a következő történetről, remélem azt is fogjátok majd olvasni! Addig is puszillak titeket, és mindenkinek nagyon jó nyarat kívánok. 

Ja, igen P.S 2: remélem találkoztok majd a nyár során egy Dylannel, Svindlivel, Noxal, vagy Damiennel, de mivel olyan jókkal úgysem tudtok ( haha) , ezért valaki hasonlóval. Higgyetek nekem, azok a bizonyos nyári románcok a legjobbak! ;)