Dylan Special #8

8. Fejezet

Tizenhét hónappal ezelőtt

Charleston, Bermuda bar, este 22: 43

Most volt az első eltávom, mióta Dany meghalt. Azelőtt mindig csak az eltávot vártam. Nem csak azért, mert hazajöhettem, hogy lássam a családot. Ez volt az a pár nap, amikor Danyvel testvérekként viselkedhetünk, és amikor a Charleston környéki srácokkal nem kellett senki parancsát teljesítenünk. A program mindig ugyanaz volt. Esténként beültünk egy bárba, jártuk a várost, nevettünk, és jól éreztük magunkat, ameddig tehettük. De most csak azt akartam, teljen le minél gyorsabban ez a néhány nap, hogy visszamehessek, csinálhassam a feladataimat, és a nagybátyám ordibálása nyomja el a gondolataimat. Már nem is tudtam megmondani mi van a poharamban. Valami barna.

- Maestro, hagyd már ezt abba, olyan siralmas a képed, hogy még nekem is elmegy a kedvem az élettől. – csapott a hátamra Emmett. Eddig mindenki csak igen óvatosan intézte hozzám a szavait. Igazság szerint nem dühödtem be. Igaza volt. Nekik ez a pár nap szabadság jut, ne hibáztathatom őket, amiért jól akarják magukat érezni. Lehúztam a poharamban lévő barna löttyöt. – Ez a beszéd. – csapott egy újabbat a vállamra Emmett.

- Amúgy is. – dőlt a pultra Nate. – Nézd csak azt az asztalt. Egyetemista csajok. A vöröset szemeltem ki, de ha alkudozni akarsz, nekem jó a fekete göndör hajú is.

- Ki tart vissza? – kérdeztem, és intettem a csaposnak, hogy még egyet kérek abból, amit az imént megittam. Míg a poharat a számhoz emeltem, a mellettem lévő bárszéken ülő Tyler is belekortyolt a sörébe, majd rám nézett.

- Nem érdekel, ha visszamegyünk, és ugyanolyan fájdalmas képpel meredsz magad elé, és robot módjára viselkedsz, de legalább erre a pár napra szedd magad össze. Felőlem aztán leihatod magad seggrészegre, csak csinálj már valamit. – belenéztem a szemébe. Tudtam, hogy csak jót akar. Ő volt a legjobb barátom. Tudtam, hogy az igazat mondja, de attól még kurvára fájt az igazság.

- Úgy tűnik még csak mozdulnunk sem kell. – mondta Nate, és oldalba bökte a mellette álló Emmettet. A szememmel követtem a tekintetüket. Attól a bizonyos asztaltól két csaj állt föl, és egyenesen felénk jöttek. Végül megálltak a pultnál és rendeltek, annak ellenére, hogy egyértelmű volt, nem véletlenül jönnek a pultnak erre a részére. Ugyanis miközben jöttek, olyan pillantásokat lövelltek mindannyiunk felé, amitől úgy éreztem, hogy ruha nélkül ülök a bárszéken.

- Heló, tündéreim! – lépett előre Nate. Colgate-mosoly és hajcsavargatás volt a válasz. – csak nem koktélt rendeltek?

- De igen, azt terveztük. – bólintott a barna bőrű lány, akinek telt ajakai és hosszú, hullámos, mogyoróbarna tincsei voltak.

- Remek. Kezdetnek mit szólnátok egy Sex on the Beachez? – kérdezte Nate, én meg megráztam a fejem. Amikor legutóbb ezzel a dumával próbálkozott, egy jó nagy pofon csattant az arcán. Vártam a reakciót. A barna hajú lány, és a zöld szemű, vörös először meglepett arccal, majd dühösen bámultak rá, és azt hiszem már kezdték volna jól leosztani Natet, amikor a csillogó páncélú Sir Tyler, közbe nem lépett.

- Elnézést hölgyeim, a barátom úgy érti, szívesen meghívnánk titeket egy italra, ha nincs ellenetekre. – villantotta rájuk a híres Büszkeség és Balítélet mosolyát. – Bocsássatok meg Nate haveromnak, csak tudjátok mi nem sok lánnyal találkozunk a munkánk során. Pláne nem ilyen szépekkel. – a két csaj olyan képet vágott, mintha épp egy bundás kölyökkutyára néznének, masnival a nyakában. Aztán A barna hajú lány tekintete lejjebb vándorolt Tyler mellkasán, valószínűleg le a nyakában lógó dögcédulára.

- Katonák vagytok? – kérdezte, és már láttam a szemében felcsillanó izgalmat. Azért nem szerettünk az egyenruhánkban lenni, mert a legkevesebb az volt, hogy mindenki megbámult minket. A többi esetben pedig odajöttek megköszönni a szolgálatainkat, vagy a katonaságról kérdezgeti, hülyébbnél hülyébb kérdéseket. De tény, hogy a csajok megőrültek tőle. Miközben a lányok Tyler nézték, észrevettem, hogy Tyler kinyúl Steve, a bárpultos felé, és papírpénzt nyújt felé, majd alig észrevehetően a kezével ötöt mutat. Steve pedig tudta mi a teendő. Már jól ismert minket.

- Igen, hölgyem. Katonák vagyunk. – bólintott Tyler. És ez volt a varázsszó. Horogra akadtak mint egy sneci.

- Nos, nagyon édesek vagytok. De már rendeltünk. – pislogott ártatlanul a lány Tylerre.

- Igen, én pedig már ki is fizettem. – biccentett a pultra, ahova Steve már ki is pakolta a narancssárga koktélokat. A lányok csillogó szemmel a poharakra néztek, aztán újra fel Tylerre.

- De ez öt. – vonta össze a szemöldökét a vörös hajú.

- Ők nem a ti barátnőitek? – biccentett Tyler az asztal felé, ahonnan eljöttek, ahol másik három lány ült még mindig, és minket néztek.

- De. – bólintott mosolyogva a barna tincses.

- Azt hiszem illő lenne bemutatkoznunk. – álltam fel a bárszékről hirtelen. – Dylan Blake vagyok. – villantottam rájuk egy féloldalas mosolyt, a várt reakció pedig nem maradt el. – Ez a James Dean tekintetű fiatalember itt Tyler, ők pedig Nate és Emmett. – biccentettem a srácok felé. – Csatlakozhatunk hozzátok? – pár pillanatig csak kitágult szemekkel bámultak ránk, már esküszöm azt vártam, hogy az egyikük fölsóhajt. Aztán a barna hajú megrázta a fejét, és megköszörülte a torkát.

- Én Sasha vagyok, ő pedig a barátnőm, Leihla. Gyertek. Bemutatunk titeket a lányoknak. – fölvettem két koktélos poharat a pultról, és rákacsintottam a barna hajúra. – Csak utánad. – virgonc kuncogást hallatott, majd összenézve Leihlaval elindultak, mi pedig a srácokkal vittük utánuk a poharakat.

- Kösz a mentést Fülöp herceg. – sziszegte Nate Tylernek, ő pedig csak megszokottan bólintott.

- Csajok, ők itt Tyler, Dylan, Emmett és Nate. Meghívtak mindannyiunkat egy koktélra. A srácok a katonaságból jöttek. – ezt a plusz információt pedig természetesen Sasha nem hagyhatta ki. A szótlan flörtölés összes létező formájának tanúi voltunk a következő pillanatban. Letettem a kezemben lévő két poharat két lány elé, közben pedig próbáltam a lehető leglehengerlőbb mosolyt villantani rájuk. Velem szemben Chasidy ült. Festett fekete, loknikban álló haja volt. Az ajka rózsaszínűen csillogott és egy szűk fekete topot viselt. A dekoltázsa olyan mély volt, hogy a fantáziámnak már nem volt túl sok dolga. Tudtam, hogy mit akarok és Chasidy tökéletes alany volt ehhez. Bár Sasha ült mellettem, és időről időre hozzám simult a testével, de én mégiscsak Chasidy buján csillogó karamella színű szemeibe tudtam nézni. A piros szívószálat rózsaszínű ajkai közé csippentette, és miközben szívta fel a poharában lévő italt, végig a szemembe nézett. A nadrágomat hirtelen kissé szűknek kezdtem érezni. Tyler egy szőke hajú lánynak magyarázott valamit, aki pedig figyelmesen hallgatta, és közben bólogatott. Nate Sashaval beszélt, Sasha pedig nagyokat vihogott, de közben továbbra is újra meg újra hozzám préselődött. Emmett pedig egyszerre két csajt is fűzött, akik valamivel fiatalabbnak tűntek nálunk. A nevüket nem tudtam, Chasidy rózsaszínű ajkai teljesen elvonták a figyelmemet. Miután megitta az italát, felállt és a szemembe nézett, miközben azt mondta.

- Megyek, hozok magamnak még egyet. – vártam egy két másodpercet, hogy ne rögtön menjek utána. 

- Én is hozok még egy sört. - mondtam, bár ahogy elnéztem csupán Sasha és Tyler hallotta meg amit mondtam. Nem foglalkoztam Sasha értetlen pillantásaival, egyenesen Chasidy után mentem. Meg sem állt a bárpultnál, nekidőlt az ajtónak és onnan nézett rám.

- Engem keresel, jóképű? – kérdezte a szempilláit rebegtetve. Odasétáltam hozzá,megálltam előtte, és elmosolyodtam mielőtt kinyúltam volna a derekáért, hogy magamhoz húzva megcsókoljam. Erőszakos csók volt, azt akartam, hogy egyértelmű legyen számára, hogy mit akarok. Szerencsére pontosan értette.

- Milyen messze laksz?

- Túl messze. – mondtam két csók között.

- Gyere. – fogta meg a kezemet és húzott magával. Egy kocsi előtt álltunk meg. Kivette a táskájából a slusszkulcsot, majd kinyitotta az ajtót és bemászott a hátsó ülésre. Utánamentem, és azonnal megcsókoltam. Lovagló ülésben az ölembe mászott, és levette a felsőjét, amit aztán eldobott valahova mellénk az ülésre. Vér tódult az ágyékomba Hátranyúlva kikapcsoltam rózsaszín csipkés melltartóját és levettem róla. A kezemmel végigsimítottam a hátát. Semmi mást nem akartam érezni, és semmi másra nem akartam gondolni. Tudtam, hogy Chasidy is tisztában van vele, hogy ezt az időt osztjuk meg csupán, amennyit a kocsiban töltünk, utána nem tartozunk egymásnak semmivel. És nem jelent nekünk semmit. Legalábbis nekem nem. De muszáj volt valamivel elterelnem a gondolataimat. Enyhén harapdálni kezdtem a nyakán és a vállán a bőrt, ő pedig hangosan zihált. Egyik pillanatról a másikra csatolta ki az övemet.

- Van nálad? – szólalt aztán meg. Bólintottam. Olyan hülye azért nem vagyok, hogy megkockáztassam, hogy teherbe ejtek valakit, így mindig volt nálam óvszer. Beletúrtam göndör hajába, miközben ő mögöttem a támlára támasztotta a kezét, úgy mozgott fölöttem.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, mire vissza mentünk. Mintha mi sem történt volna, leültem vissza a helyemre. Sasha pedig úgy nézett a barátnőjére, hogy én tényleg nem lettem volna Chasidy helyében. Érdekes...

- Nagy volt a sor, mi? – kérdezte vigyorogva Nate.

- Ahha, elég nagy volt. – válaszolt Chasidy, erre pedig Emmett felröhögött, Sasha pedig félrenyelte az italát, majd mire lehiggadt, Leihlára nézett.

- Kimegyek a mosdóba. Jössz?

- Öhh... persze. – válaszolta Leihla és már föl is álltak. Az este végén valahogy hozzám került Sasha telefonszáma. El kell ismernem, hogy ügyesen csinálta mert nem vettem észe, hogy mikor csúsztatta a zsebembe, De a papírfecnit nem dobom ki. Még itt leszünk pár napig.

***

- Kimegyünk ma a Sasfészekbe? – kérdezte Thomas miközben az udvar felé mentünk.

- Ahha. Este. – bólintottam. Szerettem a Sasfészket. Soha nincs tömeg, jó a zene, a hangulat, és még az árak is rendben vannak. Amikor a Campbellel való edzés végén meglátottam Solt a kerítés mellett, önkéntelenül is elmosolyodtam. Az utóbbi időben, valahogy mindig sikerült meglógnia előlem. Lehet, hogy nem szándékosan, de valahogy mindig elkerültük egymást. És a helyzet az volt, hogy azóta sem tudtam kiverni a fejemből a csókunkat. Igen. Nevetséges vagyok. Tyler megmozdult mellettem, és egyenesen Solék felé indult. Összevontam a szemöldököm. Azt sem tudtam, hogy beszélő viszonyban vannak. Amint Tyler megállt előtte, Sol édesen elmosolyodott. Rám soha nem mosolygott így. Rendszerint villámokat szóró pillantásokkal és flegma tekintettel ajándékozott meg. Jelen pillanatban bármit megadta volna, hogy ha szuperhallást kaphatok, és tudnám miről beszélnek. Az istenit, hiszen majd megvesztem, hogy tudjam, mit mond neki Tyler. A legjobb barátom. Tudtam, hogy semmi okom, és ami azt illeti jogom sincs rá, hogy így érezzek, de idegesített, hol Sol ilyen boldogan cseverészik el Tylerrel. Egy barom vagyok. Na és ha beszélnek? Akkor mi van?

- Figyelj, Dylan, anyukád ingatlanos ugye? – lépett hirtelen mellém Nate.

- Ahha. – válaszoltam csupán egy pillanatra ránézve.

- Majd megadnád a számát? A nagyfateromék elakarnak adni egy nyaralót Charlestonban. – Nate csak beszélt, én pedig újra Tylerékre pillantottam. Sollal egy másodperc erejéig összetalálkozott a tekintetünk, de aztán gyorsan vissza is nézett Tylerre.

- Ahha. Jah, majd elküldöm anyám számát. – mondtam Natenak, amikor rájöttem, hogy a válaszomra vár.

- Kösz, haver. – bólintott. Bevártam Tyler, amíg vissza nem ért hozzánk. Mentünk be a szobánk felé, én pedig győzködtem magam, hogy semmi szükség rá, hogy kíváncsiskodjak. De végül megköszörültem a torkomat és csak azért is megszólaltam.

- Láttam beszéltél Sollal. – mondtam a lehető leglazább hangsúllyal.

- Ahha. Nyugi, nem égettelek le. – vigyorodott el. Nem szóltam semmit. Most kérdezzem meg, hogy miről beszéltek? Na azt már nem. De szerencsére Tyler folytatta. – Mondtam neki, hogy jöhetnének este a Sasfészekbe. – válaszolt lazán, de az az érzésem volt, hogy valamit eltitkol. És ez nem tetszett. Amikor ebédnél Sol megjelent, és intett Tylernek, hogy menjen oda, egyre jobban szúrt belül valami, aminek nem kellett volna ott lennie. Mellkasom előtt összefontam a karomat, és a falnak dőlve álltam, nézve, ahogy Tyler előhúz a farmerzsebéből egy papírlapot és odaadja Solnak. Ellöktem magamat a faltól és megfordultam mielőtt, ráhoznám Solra a frászt, hogy úgy bámulom, mint valami kukkoló. Tyler biztosan csak az információkat mondta el Solnak az estével kapcsolatba. Hogy hol a sasfészek, és ilyesmi. Ha belegondolok, amikor megtudtam, hogy Tyler elhívta Solt a Sasfészekbe, több dolgot is éreztem. Egyrészt örültem, hogy Sol eljön, mert végre alkalmam nyílik, hogy meggyőzzem őt: Igenis akar engem. Másrészt nem értettem Tylert. Már többször is láttam őket kettesben beszélgetni. Hazudnék, ha azt mondanám hidegen hagy a dolog. Tyler a legjobb barátom, és nem tud a fogadásról, szóval igazából nem kellene, hogy pipa legyek rá. És nem is voltam. Egyszerűen... zavart a téma. Már a Sasfészekben ültünk és egy üveg sört ittam, amikor a lányok megérkeztek.

- Nehogy orgazmust kapj Thomas, de ide fog ülni hozzánk öt lány. Fel vagy készülve erre a megmérettetésre? – Kérdezte Emmet Thomast, mire felnevettem. Ám a nevetésemet, mintha elvágták volna, amikor oldalra néztem és megláttam Solt. Egy, a testéhez simuló szoknyát viselt, a lába hihetetlenül hosszúnak tűnt ahhoz képest, hogy milyen alacsony. A haja most hullámokban omlott a vállára és a hátára. Az első dolog, ami eszembe jutott, hogy talán soha életemben nem láttam nála gyönyörűbbet.

- Na. Csak sikerült kiszöknötök. Srácok, helyet a hölgyeknek. – mondta Tyler, mire arrább csúsztunk. Sol leült mellém, nekem meg nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy a combja hozzáér a lábamhoz. Újra és újra végig futtattam a lábán a szememet, egyszerűen nem tudtam betelni a látványával.

- Mi van? – Fordult felém.

- Azon gondolkoztam, milyen látvány lehetett, ahogy ebben a szerkóban átmásztál a kerítésen. Mellesleg... - hajoltam a füléhez. – Ezzel a szoknyával ölni lehetne. Pokolian jó lábaid vannak.

- Kösz. – mondta zavartan.

- Akkor mit iszunk? – fordult körbe Lynn. Miután szó szerint felhívta a figyelmünket, hogy nekik nincs pénzük, ezért legyünk szívesek meghívni őket valami italra, a srácok mint a kiskutyák, már mentek is az italokért.

- Neked hozhatok valamit báránykám? – néztem Solra.

- Én... - kezdte, aztán elhallgatott. Sejtettem, hogy nem nagy ivó.

- Gondoltam, hogy nem vagy az az ivós típus.- bólintottam. Akkor hozzak neked valami üdítőt?

- Egy vodkanarancsot. – válaszolta, mire kérdőn néztem rá, de ő határozottan állta a pillantásomat, ezért fölálltam és odamentem a pulthoz.

- Leitatod a szöszit? – intett az asztal felé Nate, kezében egy üveg sörrel.

- Nincs szükség rá, hogy leitassam. – válaszoltam, és már mentem is vissza az asztalhoz. Sol a második vodka narancs után már kezdett egyre élénkebbnek tűnni.

- Ejha Báránykám. Te aztán szomjas voltál.

- Elárulnád, miért hívsz így? – már vártam, hogy megkérdezze.

- Miért, nem tetszik?

- De persze, mindig is arra vágytam, hogy egy négylábú kérődző állatról nevezzenek el. – válaszolta, mire felnevettem.

- Azért hívlak báránykának, mert első nap, amikor megláttalak, úgy néztél ki a kék szemeddel, meg a gyámoltalan tekinteteddel, mint egy bárány. – ezt miért is mondtam el neki? – Egyszerűen nem illesz egy javító intézetbe. Ami azt illeti, nagyon érdekel, hogy kerültél oda. – ez teljes mértékben igaz volt. Már vagy egy millió dolog eszembe jutott, ami miatt betudott kerülni a javítóba, de egyiket se tudtam róla elképzelni.

- Nem mondom el. – csóválta meg a fejét.

- Nem?

- Elmondom, de akkor meg kell ígérned valamit. – ez felkeltette az érdeklődésemet, ezért kíváncsian néztem rá. – Leszállsz rólam és békén hagysz.

- Ezt nem ígérhetem meg. – ráztam meg a fejem.

- Miért?

- Mert nem tartanám be. – Vontam meg a vállam. Ha már ma így elöntött az őszinteségi roham, akkor már úgy is mindegy. Erre felsóhajtott és felém nyújtotta a poharamat.

- Hoznál nekem még egyet?

- Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet.

- Miért, azt hiszed nem bírom a piát? – Hogy nem bírja? Hiszen már két vodkanarancs is rendesen a fejébe szállt.

- Meggyőződésem. - bólintottam.

- Hahh, majd akkor hozok magamnak. – állt fel.

- És miből fizeted ki? - nevettem. Erre csalódottan visszaült a helyére.

- Hoznál, nekem valami finom gyümölcsös italt, ha szépen megkérlek? – Nézett rám a szempilláit rebegtetve. Aahha! Szóval taktikát váltott. Ügyes. Ami azt illeti a taktikája rohadtul bejött, mert ennek a pillantásnak egyszerűen nem lehet ellenállni.

- Jól van. De ha kapok érte cserébe valamit.

- Nem foglak megcsókolni.

- Úgy érted újra? – nevettem fel.

- Igen. Nem foglak megcsókolni újra. – azóta csak az a csók jár a fejemben. Szinte még most is érzem az ajkát az ajkamon. És akkor most fogom magam és mindjárt beleverek egyet a falba, hogy eltűnjenek belőlem ezek a nyálas gondolatok.

- Erre majd még visszatérünk, de most nem erre gondoltam.

- Akkor mire? – nézett rám gyanakvóan.

- Hozok neked még italt, ha cserébe táncolsz velem. – intettem a táncparkett felé.

- Rendben van. Az este folyamán táncolok veled. Egyszer!

- Egyszer. – bólintottam beleegyezően. Miután megitta az italt, amit hoztam, annyira ízlett neki, hogy rögtön megivott belőle még egyet.

- Szép szemed van. Mondtam már? – nézett rám nagyokat pislogva.

- Nem, még nem. – mosolyodtam el. Valószínűleg most felszínre fognak kerülni a valódi érzései.

- Tudod, ha nem lennél annyira bunkó, még kedvelnélek is. – na helyben vagyunk.

- Most nem kedvelsz?

- Erre a kérdésre nem válaszolok.

- És miért nem? – nevettem fel.

- Mert ez titok. – miután Sol kiment Rileyval a mosdóba, valamiért nem tudtam letörölni a képemről a vigyort. Biztos az alkohol az oka. Ugyanis tutira nem annak köszönhető, hogy Sol gyakorlatilag kimondta, hogy nagyon is kedvel. Mert hát igazából ezt jelentette, amit mondott. De nem. Nem gyengülök el, csak mert egy csajról kiderült, hogy valójában kedvel. Nem.

- Miért csókoltál meg? – fordult felém, rögtön miután visszaült a helyére.

- Tényleg szükség van rá, hogy ezt a kérdést megválaszoljam Báránykám?

- Most is megakarsz csókolni? – Ohh, oké, nem számítottam ilyen nyílt kérdésre.

- Momentán semmi mást nem akarok jobban. – a pillantásom az ajkára siklott. Visszakellet fognom magamat, hogy csókoljam meg most azonnal.

- Nem csókolhatsz meg. Viszont megígértem, hogy táncolunk. Gyere. – ragadta meg a kezem és a táncparkettre húzott. Sol úgy táncolt, mint aki ezzel együtt született. A csípőjét ritmusosan ringatta előttem, mire kinyúltam és a derekára tettem a kezemet. A tenyeremet végigsimítottam az oldalán és közelebb hajoltam hozzá. Beszívtam a bőre csodálatos illatát, amire nem voltam felkészülve. Teljesen felizgatott. A haja azonban még annál is finomabb illatot árasztott. Mélyen beszívtam a levegőt, hogy a tüdőm megteljen a friss málna és eper illattal. Ekkor megfordult és a karját a nyakam köré fonta. Ragyogó kék szemével fölpillantott rám. Végem van. A tekintetem nem eresztette az övét, aztán észrevettem, hogy az arcát elönti a pír.

- Aranyos vagy amikor elpirulsz.

- Nem pirultam el. – ellenkezett.

- De igen.

- Pedig nem. Csak nagyon meleg van itt. Szinte forróság.

- Az biztos. Ez a helyzet is elég forró. – jegyeztem meg. A plafonra emelte a tekintetét, de aztán tovább táncoltunk. Valamiért a padlót kezdte el bámulni, de aztán amikor újra felnézett, éreztem, hogy nem bírom tovább. Újra az ajkaira pillantottam. Közelebb hajoltam hozzá. A szám már majdnem érintette az övét, amikor megköszörülte a torkát.

- Egy táncról volt szó. Betartottam az ígéretemet. - csalódottságomban majdnem elkáromkodtam magamat, de aztán bólintottam és visszamentem vele az asztalunkhoz. Nem sokkal később Sol a fejét a vállamnak döntötte. Elmosolyodtam rajta, de amikor rá néztem, láttam, hogy ez nem egyfajta érzelem kinyilvánítás volt a részéről, hanem elaludt.

- Ööö... Sol elaludt.

- Na és? Ébreszd föl. – vonta meg a vállát Nate. De olyan békésen aludt, hogy nem tudtam fölébreszteni.

- Hazaviszem. – mondtam, aztán fölálltam. A többiek furcsán néztek rám, Lynn pedig valamiért úgy vigyorgott, mint egy idióta, de nem foglalkoztam velük. A karomba kaptam Solt – aki istenem, de apró volt! – és kisétáltam vele a kocsmából. Alig tudtam az útra koncentrálni, a karomban csendesen szuszogó lány miatt. Már fél úton jártunk, amikor elkezdett mocorogni, majd lassan kinyitotta a szemét.

- Dylan? Hogyan... ohh biztosan álmodom. Nem lep meg, hogy megint zaklatsz álmomban. Az utóbbi időben sokszor csinálod ezt. És mindig ugyanott lyukadunk ki. – most komolyan azt hiszi, hogy álmodik? Na jó, oké most elmondhatnám neki, hogy ez a valóság, de inkább...

- Igazán? És hol? – egy darabig nem válaszolt, és az arckifejezése töprengő volt, de aztán kisimultak a vonásai.

- Hogy megcsókolsz. Vagy én csókollak meg. A részletek változóak. – vagy úgy. Hát, most lebuktál báránykám. Na nem mintha én nem álmodnék vele, minden kicseszett éjszaka.

- És mit gondolsz ez az álom is így fog végződni?

- Nem tudom. Eddig egyszer sem álmodtam azt, hogy a karodban vagyok. Olyan vagy most, mint egy szuperhős. – erre elmosolyodtam és a szemébe néztem.

- Örülök, hogy a hősöd lehetek. – Aztán behunyta a szemét és újra elaludt. Nekem pedig egy furcsa érzés melegítette fel a bensőmet. Miután nagy nehezen bejutottam a kapun – elég nehéz kinyitni egy alvó csajjal a karomban – megálltam Solék szobája előtt. Most be kellene vinnem a szobájába. A baj csak az volt, hogy egy kicsit se volt hozzá kedvem. Azt akartam, hogy még aludjon a karomban. Ami azt illeti, én be se mehetek a lányok szobájába. Igaz, most senki nem venné észre. De... föl ébreszteném a többieket. Esetleg elvihetném a mi szobánkba aludni. Bár az pedig szabályellenes. Lenéztem a karomban alvó lányra. Francba a kicseszett szabályokkal. Megindultam a szobánk felé és belöktem az ajtót. Az összes szabad ágy, az a srácoké volt, akik ott maradtak a Sasfészekben, úgyhogy nem volt más választás az enyémben kellett aludnia. Óvatosan lefektettem az ágyamba, levettem a pólómat, de aztán megálltam. Nem aludhatok mellette. Az önuralmam, már így is egy cérnaszálon lóg, kizárt, hogy bírjak magammal, ha egy ágyban alszom vele. Ezért elengedtem, és leakartam feküdni a földre, de megragadta a kezemet, és magához húzott. Kis híján ráestem az ágyra. Ezt vehetem kérésnek nem? Nyilván nem akar egyedül aludni. Lehet, hogy a tudatalattija fél. Oké, én teljesen megőrültem. Viszont Sol nem eresztett, ezért kénytelen voltam befeküdni mellé az ágyba. Közelebb húzódott hozzám, a karját átvetette a mellkasomon, a lábát pedig fölhúzta, és a derekamra tette. A szoknyája a mozdulattól fölcsúszott, én meg egy pillanatra megmerevedtem. Az ágyékom lüktetni kezdett, mire halkan szitkozódtam az orrom alatt. Minden erőmet és lélekjelenlétemet összeszedve betakartam Solt, és próbáltam aludni. Merev voltam, mint egy kőszikla, de nem mertem semerre sem mozdulni. Aztán kinyitottam a szemem és újra Solra néztem. Olyan békésen aludt, mint egy angyal. A kezemet a derekára fontam és közelebb húztam magamhoz. Beszívtam csodálatos illatát, lehunytam a szemem és közben először engedtem felszínre azt a gondolatot, ami már régóta megfogalmazódott bennem, de még a fejemben sem mertem kimondani. Hogy talán többet érzek ez iránt a lány iránt mint kellene. Új volt az egész. Semmilyen korábbi érzéshez nem tudom hasonlítani. Az új dolgok változást jelentenek. Nem szeretem a változást. Megrémít.